Fellángolt a politikai vita a gödi különleges gazdasági övezetről. A kormány munkahelyvédelemről beszél, a polgármester adóelvonásról. Mint ismert egy határozat értelmében a kormány kijelölhet különleges gazdasági övezeteket a munkahelyek megőrzése érdekében, ez első ilyen Gödön lesz. 

A Samsung által fizetett helyi iparűzési adó elvételével a város költségvetésének harmada kiesik, ami a jövőben a kötelező feladatok ellátását is veszélyezteti – írja Facebook-oldalán Göd polgármestere a döntéssel kapcsolatban. Balogh Csaba szerint Göd területének 20 százalékát érinti a döntés.

Sikerült elérni Markó József helyi fideszes képviselőt, aki szerint Göd számára fontos a Samsung-gyár, hiszen milliárdhoz közeli bevétele származik onnan. Azonban az új polgármester káoszközelien kezeli a helyi ügyeket, így ezt a kérdést is. A testületet egyszer, akkor is felületesen tájékoztatta, hogy miről tárgyal a minisztériumokban Samsung-ügyben, így nem csodálkozik azon, ha a munkahelyek védelmében lépni akart a kormány. A volt polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy a pénz nem vész el, mert a térségben marad, de felelősebben dönthetnek ezentúl róla. Hangsúlyozta: egy fillér iparűzési adója sem lett volna a városnak ha a kormány nem lép közbe. Így viszont ezzel a döntéssel sikerült megmenteni egy jelentős összeget Gödnek.

Szijjártó Péter is közzé tett ezzel kapcsolatban egy bejegyzést. Ebben a külügyminiszter úgy érvel, hogy kulcskérdéssé vált a munkahelyek megvédése és az elveszett munkahelyek pótlása. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha újabb és újabb beruházások jönnek létre. A magyar gazdaság újraindításának egyik legfontosabb eleme tehát a gödi Samsung SDI beruházása, mellyel hazánk a hagyományos autóipar után a modern, elektromobilitásra épülő autóipar európai fellegvára is lesz.

Mint arról korábban beszámoltunk a kormány kijelölhet különleges gazdasági övezeteket a munkahelyek megőrzése érdekében – ez szerepel a Magyar Közlönyben. Olyan helyeken jöhet létre ilyen övezet amelyen

  • a Kormány által nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánított,
  • legalább 100 milliárd forint teljes költségigényű,
  • a megye területének jelentős részére kiható gazdasági jelentőségű és
  • munkahelyek tömeges elvesztésének elkerülését, új beruházás vagy bővítés megvalósítását szolgáló

beruházások valósulnak meg. Az első ilyen hely lesz Göd, pontosabban a Samsung-gyár és környéke. A vitatott pont, hogy a helyi adókról szóló törvény rendelkezéseitől eltérően, a különleges gazdasági övezet fekvése szerinti megye megyei önkormányzat képviselő-testülete jogosult arra, hogy rendeletével a helyi adókat bevezesse.

Kormányzati forrásaink szerint, ha a mostani momentumos polgármesteren múlna, akkor 1600 ember munkája kerülne veszélybe, így viszont újabb 2700 munkahelyre lehet számítani a Samsungnál.

Előző cikkCsökkent a karanténban lévők száma Dunakeszin
Következő cikkMegint szembe ment valaki a forgalommal az M2-en