Látszólag világos, hogy eladják az oroszoknak a Dunakeszi Jármű Javító Kft-t, miközben 10 százaléknyi kisrészvényes decemberben másképpen látja a kérdést. Egy kormánypárti portál szerint nem tudják megakadályozni a tranzakciót.
KISS motorovonat
Decemberben a TMH Hungary Invest Zrt. vagyonkezelő cég, (az orosz Transmashholding és a magyar Magyar Vagon Zrt. közös leányvállalata) adásvételi szerződést kötött a Dunakeszi Járműjavító Kft. 90 százalékos üzletrészére. Az állam árulja a dunakeszi céget. A maradék 10 százalék a dolgozók tulajdonában van, akik a 24.hu szerint megakadályozhatják a tranzakció létrejöttét. Ez a feltételezés azonban alaptalan – írja Makronóm nevű alportál, amely a Mandiner lapcsalád része.

A lap szerint jelenleg egy átmeneti időszakban tart az üzlet, a kisebbségi tulajdonosoknak azonban nincs ráhatása a tranzakció teljesülésére. A gyár több mint 700 kistulajdonossal rendelkezik, mivel a munkavállalók is tulajdonrészhez jutottak a kilencvenes években, amikor a gyárat privatizálták. Azt már mi tesszük hozzá, hogy a dunakeszi önkormányzat is ott van a kisrészvényesek között és a többiekkel együtt a kft. társasági szerződésének módosítása ellen foglalt állást. Ha ez másképpen alakult volna, akkor könnyebben lehetne eladni az oroszoknak a céget.

A kormánypárti lap a cikkében azt bizonygatja, hogy egy gyárlátogatáson a befektetők fejlesztést ígértek, amely után 670 darab, magyar származási bizonyítvánnyal rendelkező vasúti kocsit gyárthatnak majd az Egyiptomi Államvasutak részére. Sőt, ezt a projektet csak az  az első lépésként jellemzik. Az egyiptomi megrendelés egyébként nem újdonság, erről már másfél éve is írt az IHO nevű szakportál.

Mindenesetre, ha az oroszok betehetik a lábukat Dunakeszire, akkor a KISS vonatokat gyártó Stadler azonnal elhagyja a terepet, erről Dunai Zoltán ügyvezető igazgató beszélt: a szerződést azonnal felmondhatjuk, ha a DJJ tulajdonosi szerkezete megváltozik. És ezt meg is fogjuk tenni, különösen akkor, hogyha a vállalat valamelyik közvetlen versenytársunk tulajdonába kerül.

 

Előző cikkMÁV beismerés a 12 órás munkaidő ügyében
Következő cikkA polgármester is beszélt az SNI-gyerekeknek szánt óvodáról