Az Önkormányzat számára nagyon fontos a városkép pozitív megítélése, ezért kiemelt projektjei között jelenik meg a város zöldterületeinek növelése, a helyi közutak, közterek és parkok fejlesztése – írja a dunakeszi.hu.

főút

A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel folytatott egyeztetések eredményeként az Önkormányzat a Képviselő-testület egyhangú támogatásával felújíthatja a burkolt út felületén kívüli közterületeket (járdák, parkolók, zöldsáv), így el is készültek a Fő út rekonstrukciós tervei.

A projekt keretein belül új járdaburkolat kerül kialakításra a Fő út két oldalán a Szent István úti csomóponttól egészen a Sólyom utcáig; az új járda és az úttest közötti részen – ahol a hely engedi – párhuzamos parkolók kapnak helyet, továbbá a két burkolat között zöldfelületet is kialakítanak.

Ráadásul az Önkormányzat stabil gazdálkodása lehetővé teszi a Fő út közvilágításának korszerűsítését is, vagyis sor kerül a jelenlegi légvezetékes hálózat kábelei földbe fektetésére.

Az országszerte is mintaértékű beruházást eredetileg 2016-ra ütemeztük, ám a közvilágítás korszerűsítésével kiegészülve a megvalósításhoz már jóval összetettebb előkészületek szükségesek, ezért 2017-ben fog megvalósulni.

Hatalmas lépés lesz ez a város életében, hiszen a Fő út tekintetében nem volt ilyen teljes körű felújítás az elmúlt időben.

Fotó: Google Maps

Előző cikkMódosulnak Dunakeszi város számlaszámai
Következő cikkKözépsuliban forgatott a dunakeszi énekesnő