Lemondott mandátumáról a dunakeszi önkormányzat jobbikos képviselője. Nyíri Márton 2010 óta volt tagja a testületnek.

Nyíri-képviselő

A Post úgy értesült, hogy ma, azaz pénteken nyújtotta be lemondását a politikus. Nyíri Márton, aki tanár a Fazekasban, listán jutott be legutóbb a testületbe, eddig környezetvédelmi tanácsnokként is dolgozott.

Úgy tudjuk véleménykülönbség alakult ki közte és az őt delegáló párt, azaz a Jobbik helyi vezetői között. Egy blog szerint konkrétabb dologról van szó. Nyíri Márton bűne az volna, hogy megszavazta a dunakeszi rendőrkapitány éves beszámolóját.

A Jobbik azóta jelezte szerkesztőségünknek, hogy erről szó sincs, a távozásnak nincs köze a rendőrkapitányi beszámolóhoz.

Nyíri Márton 6 éves munkája legfontosabb eredményének azt tartja, hogy sikerült 50 illegális szemétlerakót felszámolni a városban.

A Post információi szerint a távozás összefüggésben van azzal, hogy az utóbbi időben a Jobbik egyértelműbben támadja a kormányparti politikusokat és város vezetőit Dunakeszin.

 

 

Előző cikkNegyedmilliárdba kerül, hogy Dunakeszinek dunai strandja legyen
Következő cikkAzbeszt vagy sem Fóton? Vizsgálódnak az illetékesek