Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél szerda este – jelentette be Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a helyszínen. Hét embert könnyű sérülésekkel vittek kórházba.

Motorcsónakkal túlélők után kutatnak a Duna fővárosi szakaszán, a Lánchíd és Erzsébet híd között 2019. május 29-én este. Heten meghaltak, amikor feltehetőleg egy nagyméretű luxushajó és egy turistahajó összeütközött a Dunán a Parlament közelében, majd az egyik, a Hableány felborult és elsüllyedt 33 dél-koreai turistával és a két fős magyar személyzettel a fedélzetén. MTI/Lakatos Péter

Megtalálták az éjjeli dunai hajóbalesetben elsüllyedt hajó roncsát. Az M1 tudósítója a helyszínről azt mondta: a roncs a Margit híd pillérétől három méterre van a Duna mélyén. Hogy mikor tudják kiemelni, azt még nem tudni.

A magyar turistahajó egy nagyméretű luxushajóval ütközhetett össze. A nagyméretű hajó elsodorta, maga alá gyűrte a Hableány elnevezésű turistahajót, amely gyorsan elsüllyedt.

Korábbi felvétel a Hableány rendezvényhajóról. A hajó a Parlament közelében felborult 2019. május 29-én este. MTI

A Hableány nevű hajót üzemeltető Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője szerda éjszaka azt mondta: rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset. Közölte azt is, hogy a hajót folyamatosan szervizelték, műszaki hibáról nem tudnak.

Rendőrök egy áldozat holtteste mellett a budai rakparton, a Várkert bazár előtt 2019. május 29-én este. MTI/Lakatos Péter

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: negyed tízkor érkezett a bejelentés, hogy egy turistahajó felborult a Dunán. A fedélzeten 33 dél-koreai turista és kéttagú magyar személyzet tartózkodott.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője közölte, a baleset hét sérültjét stabil állapotban vitték kórházba – tudomása szerint a Honvédkórházba, a Szent Imre kórházba és a Merényi Gusztáv kórházba -, annak köszönhetően, hogy hamar partra kerültek. A sérültek átfagytak a hideg vízben, de nagyobb traumás sérülést nem találtak rajtuk – tette hozzá.

24.hu azt írta, a dél-koreai nagykövetség munkatársai pedig folyamatosan a helyszínen vannak. A szöuli kormány egy legalább 18 fős csoportot küld Magyarországra a tragédia érintettjeinek segítésére, illetve feltehetően az áldozatok hazaszállítása érdekében.

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: 96 hivatásos tűzoltóval, tűzoltóautókkal, speciális műszerekkel is keresik a túlélőket. Azt mondta, a keresés elhúzódó folyamat lesz – közölte az MTI.

Tűzoltók a fővárosi Margit hídnál 2019. május 30-án hajnalban. MTI/Máthé Zoltán

Az Index arról írt, hogy a Hableányba a Margit hídnál hátulról belefutott egy szállodahajó, és felborította. A Mahart Budapest nevű hajója vette először észre a balesetet, onnan hangzott fel először az “Ember a vízben!” figyelmeztetés is.

A hajókat követő Vesselfinder nevű vízi jármű-lokátor, illetve az eddig ismert információk alapján valószínűsíthető, hogy a Viking Sygin nevű svájci illetőségű, a németországi Passauba tartó hotelhajó lehetett a baleset másik elszenvedője. A Vesselfinder szerint a Hableányt legutoljára pont ott érzékelte a rendszer, ahol később megtalálták a roncsait, pár méterre a Margit híd pillérétől. A Szent Flórián tűzoltóhajó is itt körözött sokáig.

[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]https://www.youtube.com/watch?time_continue=8&v=3vqpWuc4WDU[/youtube]

 

A hvg.hu közzétett felvételeket, melyek szerint a Viking Sigyn a balesetet követően a Jászai Mari tér közelében horgonyzott, amikor hajnalban 10-15 percen belül 10 rendőrautó érkezett elé, majd a rendőrök felvonultak a fedélzetre. Felvételeik alapján a hajó üres volt, gyaníthatóan az utasokat leszállították róla.

Rendőrök helyszínelnek a Viking Sigyn szállodahajón a Duna Margit híd és Árpád híd közti szakaszán 2019. május 30-án. MTI/Lakatos Péter

Az MTI felvételein pedig az látható, hogy rendőrök szállták meg a luxushajót.

A balesetet elszenvedő Hableánynak korábban volt már kisebb balesete, két éve június elején egy olvasónk azt írta, hogy a hajó feltehetőleg elromlott, majd nekiment a partnak és egy stégnek a Petőfi-híd pesti hídfőjénél.

A luxushajó 64 éves ukrán kapitányát csütörtökön kihallgatták, majd őrizetbe vették. Halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt lett gyanúsított.

Előző cikkProfi fotókat kaphat a gyereknapról
Következő cikkDunakeszi szemmel – a mentálhigénés szakember igazi városközpontot szeretne