A diákoknak és a tanároknak egyaránt kötelező lesz a maszk a Radnóti gimnáziumban. Az igazgató szerint egyszerűbb a könnyebb szabályokat batartatni, mint a súlyosabbakat.

Szomorú és főleg nehéz körülményekről beszélt a Radnóti gimnázium iskolaigazgatója a Telekeszi tévének. Nyíri István a feltételek romlását ecsetelete. A tornaterem teteje a januári kisebb javítás után ismét beázik, az akkori munkák csak fél évig adtak menedéket. Akkor a Poszt megírta, hogy nem a KLIK végzett 10-12 millió forint értékú javítást, hanem egy helyi vállalkozó nem bírta már nézni azt, hogy közepes esőnél is úszik a tornacsarnok.

Tavaly a gimnázium kapott egy konténertantermet, idén kettőt kértek a zsúfoltság enyhítsére, az állam forráshiányra hivatkozva egyet sem adott. Emiatt most

már a ruhatárban is tanítanak.

A 16 osztályosra tervezett iskolában ugyanis 22 osztályban kezdték meg a tanítást.

Ami azonban a legfontosabbabb, hogy a Radnótiban

kötelezővé teszik a maszkhasználatot mind a diákok, mind a tanárok részére.

Csak a testenevelés órán és az ebédlőben lehet levenni a maszkot. Ahogy az igazgató fogalmazott: jobb a kisebb korlátozásokat betartani, mint a súlyosabbakat.

Előző cikkCsúsztatott iskolakezdés lehetne Dunakeszin
Következő cikkMeghalt az olimpiai bajnok Dunakeszin élő lánya