Mi dunakesziek szeretjük élvezni a kerékpározást, mint közlekedést, mint sportolást. Dunakeszin az intézményeket már összekötöttük kerékpárutakkal, tehát a gerinc kialakult, de ez a szakasz évtizedek óta hiányzik, ezért különös öröm, hogy jövő áprilisban itt már kerékpározni lehet majd – mondta Dunakeszi polgármestere azon a tájékoztatón, amelyen egy új, 5 kilométeres Eurovelo6 szakasz építését mutatták be. A helyszín a Katonadombnál, a Duna-parton volt.

Ez a beruházás Dunakeszit beköti a nemzetközi kerékpáros életbe. A város legszebb részén halad majd át és erre mi büszkék vagyunk – mondta Dióssi Csaba polgármester az 5 kilométeres szakasz építési tájékoztatóján. Legmodernebb szabványok szerint készül el ez az út, és ennek mint sportember is örül, hiszen akár biztonságosan lehet majd előzni rajta.

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára és a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az EuroVelo 6 kerékpárút nemzeteket és fővárosokat köt össze. Fontosnak tartotta még kiemelni, hogy családok tudnak megmozdulni és közösen akár a Margitszigetig is el tudnak tekerni.

Révész Máriusz kormánybiztos szerint az épülő dunakeszi kerékpárútnak nemcsak turisztikai szerepe lesz, de sokban hozzájárulhat a munkába járás elősegítéséhez. Hozzátette, hogy egy hétköznapi reggelen akár gyorsabban is be lehet majd jutni Budapestre kerékpáron, mint gépkocsival a dugóban araszolgatva. Soha nem történt ennyi kerékpáros-fejlesztés egy időben Magyarországon, mint ezekben a napokban – mondta még az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az EuroVelo 6 kerékpáros-útvonal dunakeszi szakaszának építési munkálatait megnyitó sajtótájékoztatón.

 

Előző cikkDunakeszi a legélhetőbb városok megyei dobogóján
Következő cikkÚjabb térzenei minikoncertek a lakótelepen