Egyhetes karanténba vonult Dióssi Csaba. A polgármester ezt Facebook-oldalán jelentette be. A Post úgy tudja, hogy egy olyan rendezvényen vett részt, amelyen találtak koronavírus-fertőzöttet.

Korábbi felvétel

Hatósági házi karanténba került Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Orbán Balázs miniszterhelyettes. Egy olyan rendezvényen vettek részt, amelynek egyik résztvevőjéről kiderült, hogy koronavírusos.

Hasonlóan járt Dióssi Csaba is. Ő augusztus 19-én egy magánrendezvényen vett részt, amelynek résztvevői közül néhányról kiderült, hogy koronavírus-fertőzöttek. Erről a dunakeszi polgármester Facebook-oldalán számolt be. A közleményében hangsúlyozza, hogy teljesen tünetmentes. Követi a járványügyi hivatal előírásait és otthonról dolgozik. Hivatalosan egy hetes karantén vár rá. Otthonára pedig felkerült a piros matrica.

Közben az is kiderült, hogy a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István megfertőződött a koronavírussal. Valószínűleg ez magyarázza azt, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és helyettese, Orbán Balázs is hatósági karanténba került, a Balaton-felvidéken néhány nappal ezelőtt közös ugyanis találkozón vettek részt Hollik Istvánnal.

Előző cikkKomoly kispályás bajnokságot írtak ki Dunakeszin
Következő cikkSzomorú esetet produkált az élet