40 év és egy lemondás, pontosabban háttérbe vonulás. Ez történt a Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub ünnepi ülésén. A József Attila Művelődési Központban mintegy 250 klubtag búcsúztatta az amúgy maradó elnököt, Terbe Józsefnét.

20160511_113004[1]

Magát nem hívtuk meg, de ha már eljött, akkor szívesen látjuk és pontosan számoljon be erről a rendkívüli eseményről – int rendre bemutatkozásom után egy alacsony, de rendkívül energikus hölgy a terembe belépve. Ő Terbe Józsefné, a Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub elnöke. Már csak pár perc van hátra az ünnepi ülés megkezdéséig, a VOKE (művelődési ház) nagyterme zsúfolásig megtelt szépkorúakkal. Lehetnek vagy 250-en, de ha azt mondják, hogy 300-an voltunk, azon sem lepődöm meg. A klub fenállásának 40. születésnapját ünneplik, de más okból is nevezetes eseményről van szó. Távozik posztjáról ez engem gyorsan elhelyező hölgy is. Na jó, csak egy kicsit, hiszen később megtudjuk, hogy a klub elnökségének tagja marad, de ennyire még ne szaladjunk előre.

Bevonulási induló az Aidából, Himnusz, zászlóbehozatal és palotás a színpadon. Ezekkel kezdődött az ünnepség. Az utóbbit, a kívülállónak kicsit szokatlan módon nyolc hölgy adta elő, azaz négyen nyalka férfiember gúnyába bújtak. Tudja a férfi tagjainknak nem erőssége a tánc – ad gyors felvilágosítást kérdésemre az egyik legügyesebb vezértáncos. Megértő mosolyából azt is sejtem, hogy talán az urak már nem ilyen fiatalosak, hiszen a palotás igen lendületesre sikeredett. Plusz 65 esetén már egy ilyen tánc is bőven elegendő volna egész hétre, ami a cardiózást illeti,  pedig az asszonyok a két és félórás program során még többször is felléptek a VOKE színpadára.

20160511_104431[1]

Természetesen ünnepi beszédekből sem volt hiány. Horváth László, a Vasutas Nyugdíjas Klubok Országos Szövetségének az elnöke már visszatérő vendégként léphetett a mikrofonhoz. A közösségi élet segít fenntartani a testi erőt, a lélek nyugalmát és a szellem frissességet – mondja. Senki nem kérdőjelezi meg és akkor is bólogatnak az egybegyűltek, amikor Horváth László a “rohanó és gőgösen elgépiesedő fogyasztói társadalomról” beszél. Ilyenkor az ilyen közösségek, mint a dunakeszi, biztos támpontot és életcélt jelentenek -teszi hozzá. Nagy taps a jutalma. Még átadja az augusztus 1-től leköszönő elnökasszonynak a MÁV vezérigazgatójának dicsérő kitüntetését, hogy átengedje a mikrofont a város polgármesterének.

Dióssi Csaba

Dióssi Csaba nem fukarkodik az elismerő szavakkal. Jó vezető, jó emberek, jó közösség – ezeket tanulta a klubtól az elmúlt években. Óriási érték ez a klub – jelenti ki. Szervezettsége hatalmas erőt ad a városnak is. Ezt nyomatékosítandó ajándékot hoz minden klubtagnak (pont az emlegetett szervezettség okán 18-án kapják meg). Van benne egy klubtörténeti könyv, egy egyedi póló és persze csoki, amely egyben hűtőmágnes is. Mindenki örül, különösen a póló láttam derülnek fel az arcok, az egybetartozás érzése tényleg erős ebben a klubban.

Fiatalos, interaktív, még ha nem is Prezi-szintű beszédet tart Terbe Józsefné. Az elmúlt 40 év jelenik meg mögötte a kivetítőn. Egyenként emlékezik meg az alapítókról és az emblematikus kirándulásokról. Magát sem felejtve ki, nevezetesen, hogy 1995 óta munkálkodik a többiekért. Pistikém, bírod még szusszal? – szól ki a diákat kezelő férfihoz, hogy utána még lendületesebben sorolja az eredményeket. Sváb bál, hajókirándulás, külföldi utak, nagyszülő-unoka tábor. Idén még én tartom -teszi hozzá vicces megkérdőjelezhetetlenséggel.

Többször megdicséri a korábban hallott Dióssi polgármestert, nem politizáló klubként pozicionálja magukat és hát igazodik a kor szelleméhez is, mert felsorolja a rendezvény szponzorait. Amúgy mindenkit biztosít arról, hogy azért elnökségi tag még marad, majd Shakespeare-rel köszön el.

Megcélozni a legszebb álmot,
Komolyan venni a világot,
Mindig hinni és remélni,
Így érdemes a Földön élni

A végén persze elérzékenyülés, különösen amikor az új szalagokkal gazdagodó klubzászlót átadja az új elnöknek, Zupka Sándornak.

20160511_114055[1]

Az újságíró ekkor azt gondolná, hogy ennyi volt, de nem. Az örökifjú dunakeszi nyugdíjasok még vagy másfél órás műsort adnak. Csak néha engednek pihenőt maguknak, ilyenkor kisiskolások énekelnek nekik, majd a helyi néptáncosok és járnak egy csűrdöngölőst, de van vicces próza és saját vers is. Ennek örökbecsű ríme lehet a kirándulók ars poeticája, így ezzel köszönök el.

Kiránduló klub a nevünk, ha kedved van, gyere velünk.

 

 

 

 

Előző cikkKészül a dunakeszi tanuszoda
Következő cikkMúzeumok Világnapja: filmvetítés a Késő-Római Kikötőerődben