A tízszeres magyar nemzeti bajnok műrepülő 45 év repülés és számtalan elismeréssel a háta mögött, úgy döntött, hogy szögre akasztja a versenyoverálját és befejezi pályafutását. Besenyei Péter rengeteg idejét töltötte a Dunakeszi Repülőtéren is.

DSB7392-2048x1152

A pilóta 6 éves volt, amikor a szülei vidékről Kamaraerdőre költöztek, a budapesti repülőtér mellé. A középiskola második évében jelentkezett sportrepülő pilótának, ezt követően szinte minden hétvégéjét a Dunakeszi Repülőtéren töltötte.

A műrepülő valójában vadászpilóta szeretett volna lenni, de ez nem valósult meg, miután 17 éves korában azt mondták neki, hogy gerince nem bírja az extra terhelést. Később kiderült, hogy Besenyei csupán létszám feletti volt.

besenyei1
Air Race Világkupa

 

23 évesen Budaörsön kezdett el műrepülni, egy év múlva pedig már a profi válogatott között tudhatta magát. Malév pilótának is felkérték, de végül egy magán-légitársasághoz szegődött, ahol még arra is volt lehetősége, hogy hírességeket utaztasson.

Az évek során több mint 100 díjat nyert el. Extrém pillanatai közé tartozik, amikor átrepült egy kínai sziklahasadékot, miközben a másik kezével kamerázott, de a Lánchidat is átrepülte már fejjel lefelé, és a Korinthoszi-csatornát is meghódította. Részt vett az Air Race Világkupa koncepció kialakításában, ami 2003-ban indult. Ebben az évben mindkét versenyről győztesen távozhatott és rendkívül örült, hogy biztonságban lezajlott a verseny.

 Görögország, Korinthoszi- csatorna
Görögország, Korinthoszi- csatorna

 

Kritikusabb esett volt, amikor 2009-ben a kanadai világkupa során a Niagara-vízesés közelében leállt repülőgépének a motorja. Egy kukoricamezőre zuhant és felborult repülőgépével, de ezután sem gondolkozott el azon, hogy abba kéne hagyni a versenyt.

Talán kevesen tudják, hogy Besenyei gyerekkora óta zongorázott és imád horgászni.

Az elmúlt években a top pilótákkal egyre nehezebben vette fel a versenyt. Később még egy magyar gép fejlesztésben is részt vett, de ez sem tűnt elegendőnek a megfelelő eredmény eléréséhez. Elmondása szerint a magyarok nem tudják úgy tuningolni a motorokat, mint a nyugatiak. Néhány hete az Air Race versenyén jelentette be, hogy visszavonul. Versenytársai tapssal búcsúztatták.

„Ezt a fajta életstílust 60 évesen már nem akarom csinálni. Nem a repülés része zavart engem, hanem a rengeteg utazás, az a rengeteg szervezés, e-mail, telefonok, csapatfenntartás és a technikai dolgok. Tehát az, hogy távol vagyok az itthontól. Otthon hagyni a páromat, a lányomat, a barátaimat és a kutyáimat.”

– nyilatkozta Besenyei Péter az RTL Fókusz műsorának.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy Besenyei soha többé nem fog repülni. Repülőbemutatókon még ugyanúgy találkozhatunk vele. Korábban 50-56 ilyet is elvállat, de most már ebben is vissza szeretné fogni magát.

 

Forrás: RTL – Fókusz

Fotók: dawidlinkowski.plredlemon.hui.ytimg.com

Előző cikkKorcsolyapálya Dunakeszin – Mit szólnak a lakosok?
Következő cikkÚjabb együttműködés a közlekedésért