Kedvezően haladnak az önkormányzat és a Vasutas SE közötti egyeztetések – kezdi írását az önkormányzat sportigazgatója. Seltenreich József szerint a felek kezdenek szót érteni egymással. Focibéke, ahogy ezt a tanácsnok látja.

Futsal, sport, foci, plakát

Az elmúlt hetekben megindult változásokról kívánunk számot adni, mely a Dunakeszi Vasutas és a város sportirányítása közt kezdődött meg, és zajlik jelenleg is!

Új szálon sikerült utat találni egymáshoz, hiszen nem az egyesület elnökével folyik tárgyalás, egyeztetés, hiszen a megromlott bizalmi viszonyt azóta sem sikerült helyreállítani, sőt az elnök nyílt levele az Iskolák Kupája ürügyén, ismét nyílt támadást jelentett az önkormányzat ellen.

Ennek ellenére sikerült egy olyan közös megbeszélést összehozni a két fél közt, amely úgy tűnik pozitív irányba, a megoldás felé terelheti a focista gyerekek nagyon fontos ügyét! Ebben nagy segítséget jelentett, hogy az érintett szülők vették át az érdemi ügyintézést az egyesületben. Őket a megoldás érdekli s nem a további feszültség keltése, és felismerték, hogy ebben közös az érdekük a város vezetésével! Mindkét fél tett egy nagy lépést ebbe az irányba, amikor megkezdődtek az egyeztető beszélgetések, először sportszakmai szinten a Sportigazgatósággal, majd legutóbb már alpolgármesteri szinten is! A Vasutast mindkétszer egy felhatalmazással rendelkező szülői – edzői csapat képviselte.

Az őszinte beszélgetések máris eredményt hoztak, hiszen az önkormányzat új szinten kívánja kezelni az érintett sportlétesítmények ügyét! Ezért fontos döntést is hozott, amikor a Közüzemi Nonprofit Kft. és a DVSE által kötött szerződés felmondását kérte a cégtől, s helyette saját hatáskörébe veszi ezek sportműködtetését! Ezzel is segíteni kívánja a megindult pozitív folyamatok erősödését, hiszen az önkormányzat kinyilvánított célja a városban élő gyermekek és felnőttek sportolásának legjobb színvonalú kiszolgálása! Ennek érdekében nyitva állnak a kapuk a gyermekek és edzőik számára, velük kíván a város vezetése együtt dolgozni a jövőben is!

Előző cikkVizsgálóbizottság az elbukott pénz nyomában
Következő cikkFótról indult Gödre pálinkafőzőt lopni