Dunakeszin van egy rendíthetetlen csapat, akik folyton azon munkálkodnak, hogy harmóniát teremtsenek a családokban. Nekik az a siker, ha egy gyermek harmonikus környezetben élhet, él tovább a saját családjával.

Rózsa Sándor az év szociális munkása. Családsegítő. Már fiatalabb korában is tudta, hogy segíteni szeretne másokon. Sokan nem tudják, hogy pontosan mit is jelent, mivel foglalkoznak a DÓHSZK Család- és Gyermekjóléti Szolgálatánál dolgozók. Ahogyan a nevében is benne van a munkakörnek, családoknak nyújtanak segítséget. Rózsa Sándorral beszélgettünk.

A családsegítők – jelenleg kilencen – csapatként dolgoznak együtt az önkormányzati fenntartású Központban. Segítenek egymásnak is, hogy segíthessenek másokon.

Ezt a díjat bárki kaphatta volna közülünk. Sokat tanultam a munkatársaimtól, sokat tanulunk egymástól.

Nemcsak az én személyiségem, tudásom, odaadásom van benne egy-egy ügyben, hanem a kollégáim tudása és tapasztalata is.

Van egy élő tudásbázisunk, amihez mindenki tud nyúlni. Ez sokat segít – kezdte a beszélgetést Rózsa Sándor.

Milyen problémákkal szoktak találkozni?

Nemcsak szociális jellegű – anyagi természetű, – problémákkal fordulhatnak a Dunakeszin élő családok a segítőkhöz, hozzánk, hanem bármivel, ami problémát okoz a családon belül. Lehet ez egyfajta függőség, mondjuk internetfüggőség a gyermekek részéről, vagy például alkohol, drog problémákkal is fel szokták minket keresni, ami a család bármely tagját érintheti. Kommunikációs problémákkal és tanulási nehézségekkel is sűrűn találkozunk.

Hogyan kell ezt elképzelni folyamatában? Mi történik, mikor felkeresi önöket egy családtag?

Ha valaki megkeres minket, akkor felvesszük a család minden tagjával a kapcsolatot, és a nevelési és oktatási intézménnyel is, ezáltal igyekszünk átfogó képet kapni. Hiszen, ha valaki bejön, a saját szemszögéből látja a helyzetet, a problémát. Magától a problémától függ, hogy mennyi ideig működünk együtt, foglalkozunk egy családdal. Vannak olyan ügyek, amik egy alkalom után megoldódnak, ez persze szerencsés, és van, hogy több hónapig, akár évekig is elhúzódik egy eset. Ha nagy baj van, akkor hatóság is bevonásra kerül.

Mi alapján dől el, hogy ki melyik üggyel foglalkozik?

Fontos azt tudni, hogy kinek mi az erőssége. Előfordul az is, hogy valaki már korábban foglalkozott egy adott családdal, vagy családtaggal, ilyenkor célszerű ugyannak a kezébe venni az estet, hiszen ő ismeri a legjobban. Mérvadó az is, hogy ki mennyire van leterhelve. Mint mindenhol, nekünk is sok feladatunk van. A problémák különbözőek minden esetben, különböző mélységek vannak, ezt is figyelembe veszi a vezetőnk Szegediné Tóth Andrea, aki nagy tapasztalattal rendelkezik.

Mi a családsegítő munkakör nehézsége?

Kudarctűrőnek kell lenni, mert nagyon sok az olyan ügy, ami, ha a legjobb tudásomat is beleteszem, akkor sem mozdul előre. Egy-egy ügy többszereplős is lehet. Együttműködünk a hatóságokkal is, ha kell.

Azon dolgozunk, hogy ne mélyüljön el a baj.

Viszont nem sokat tehetünk, ha a szülők nem hajlandók változtatni, együttműködni, akkor egy idő után megáll a történet, és ezt nagyon nehéz elfogadni. Rendszeresen szoktam találkozni a problémás család tagjaival, de van, hogy ez sem elég. Mások számokat látnak, mi embereket.

A naponta látott emberi kudarcok mellett mi motiválja a munkájában?

Sikerélmények is vannak a kudarcok mellett.

Egy kicsi sikernek is nagyon örülünk, már annak is, ha egy gyermek átmegy a féléves vizsgáján és nem kell évet ismételnie.

Vagy annak is, ha bármelyik ügy előre halad, megszűnik a kiskorú veszélyeztetett helyzete. Ilyenkor lélekben pezsgőt bontunk!

Ahogyan Rózsa Sándor is mondja: „a családsegítők a családok problémáit látják”, segítenek ezeket orvosolni, megoldani. Forduljanak hozzájuk bizalommal. ITT található az elérhetőségük.

Előző cikkFakivágás lesz Dunakeszin egy villanyvezeték miatt
Következő cikkSzerb kutyás rendőröket képeztek ki Dunakeszin