Kigyógyult a koronavírus okozta betegségből az a 86 éves asszony, aki a Gondtalan Élet Tartós Bentlakásos Otthon lakója. Így már két olyan Dunakeszin élő ember van, aki ugyan elkapta a vírust, de utána meggyógyult.

A váci kórházból érkezett vissza az az idős hölgy a Gondtalan Élet Tartós Bentlakásos Otthonba, aki átesett a koronavírus-fertőzésen. Az intézmény a járványhelyzet miatt, a visszaérkezéskor, egyből elkülönítette őt, pedig akkor még nem tudták, hogy fertőzött. Csak 2 nappal később értesítették őket a László kórházból, hogy a hölgy kórházi szobatársa vírusos volt. Ekkor készítettek nála tesztet, amely pozitív lett. Az otthonban ezek után minden dolgozót leteszteltek, senki sem lett pozitív. Sárköziné Gyöngyösi Katalin, az otthon tulajdonosa ezt azzal magyarázza, hogy azonnal léptek. Már a járvány kezdetekor kialakítottak 3 jól elkülönített szobát, ez egyikben helyezték el a 86 éves asszonyt. Erre a részlegre az ápolók kizárólag védőfelszerelésben léphettek be. Maszk, kesztyű, speciális ruha. A betegükön még kétszer végeztek tesztet, amelyek negatívok lettek, így mostantól hivatalosan is meggyógyult a bentlakójuk.

Az asszony egyébként kisebb köhögéssel tudta le a betegséget, súlyos tünetei nem voltak.

Gyöngyösi Katalin a Post kérdésére még azt is elmondta, hogy végig tartották a kapcsolatot az önkormányzattal, kaptak kesztyűket és maszkokat is, de leginkább a saját beszerzéseikre támaszkodtak. Beszélt még arról is, hogy 4 orvosuk is van, akik végig jelen voltak az otthonban, tehát egy pillanatra sem voltak felügyelet nélkül az otthon lakói.

Nagy boldogság számunkra a néni felépülése, hiszen példája is azt bizonyítja, felkészüléssel és odafigyeléssel kordában lehet tartani még ilyen idős emberek esetében is a vírust – mondta végül Sárköziné Gyöngyösi Katalin a 132 idős embernek otthon adó intézmény tulajdonosa.

 

 

Előző cikkAz önkényesen lefoglalt parkolókkal másoktól veszik el a helyet
Következő cikkMit jelent az összetartozás határon innen és túl?