A városi pedagógusnap alkalmából három kiváló pedagógus kapta meg az Év pedagógusa díjat, többek között Vargáné Komáromi Ágnes óvodapedagógus is. A másik két kitüntetettről ITT és ITT olvashat. A kitüntettek között volt Komáromi Mariann, Ágnes húga, aki polgármesteri elismerésben részesült. Róla ITT olvashatnak.
Mikor döntötte el, hogy óvodapedagógus lesz?
Kicsi gyerekkorom óta vonzott a pálya. Bálványoson, ahol éltünk, az óvó nénim nagyon kedves volt, szeretett hangszeren játszani, mindig a fülemben cseng, ahogy hegedűn, harmóniumon játszott. A nagycsoportos óvó nénim az általános iskolában az osztályfőnököm lett, ez meghatározó élmény volt. A tanáraim is kiválóak voltak. Mire nyolcadik osztályos voltam, már tudtam, hogy pedagógus leszek. Tanár szerettem volna lenni, de a családom irányított az óvodapedagógusi pálya felé, amit egyáltalán nem bántam meg, így Csurgón az óvónői szakközépiskolába jelentkeztem. Tökéletes hivatást választottam.
Mióta van a pályán?
1978-ban végeztem el az iskolát, azóta 44 éve folyamatosan a pályán vagyok, kivéve azt a pár évet, amikor a gyerekeimmel voltam gyesen. Tolna megyében több településen dolgoztam, majd Kányában 28 évig, ahonnan a húgom unszolására Dunakeszire mentem. A testvérem a kezdetektől a Piros Óvodában dolgozott, amit mindig nagyon dicsért és ahova állandóan invitált. 2014-ben, amikor a Piros Óvoda Meseház tagóvodája elindult, akkor is hívott. Úgy éreztem, hogy ez az utolsó esélyem egy nagy változtatásra, így Dunakeszire jöttem.
Mit gondol, milyen képességekkel kell rendelkeznie egy jó óvodapedagógusnak?
Első sorban a hivatásszeretet, a gyerekszeretet a legfontosabb. Mindig úgy gondoltam, hogy úgy kell dolgoznom, hogy a gyerek jól és biztonságban érezze magát, megkapja a törődést, a szeretetet, amíg távol van a szülői háztól, hiszen ebben az óvodai közösségben töltik a gyerekek napjuk nagy részét. A Meseház Óvoda családias légkörű óvoda, ahol a kollégákkal nagyszerű együtt dolgozni, ez könnyűvé teszi a napokat.
Valóban nehezebb a mai gyerekekkel, mint korábban?
Valóban így van, hatványozódtak a problémák. Régebben lassúbb volt a világ, több idő volt mindenre. A felgyorsult élet, illetve a digitális világ, amiben a gyerekek felnőnek, nem könnyíti meg a helyzetüket, új problémákat generálnak. A szülőknek nincs idejük a gyerekekre, mert féltik a munkahelyüket, nagyobb a megélhetésért való küzdelem, amelynek gondjai a gyerekekre is kihatnak. Régen a sok beszélgetés, az együtt töltött idő, a sok meseolvasás minőségi együttlét volt, ez most nagyon hiányzik szerintem.
A díjjal együtt kiemelték a módszertani felkészültségét. Erre mindig nagy figyelmet fordított?
Az új módszerek tekintetében még felkészültebbnek kell lenniük az óvodapedagógusoknak. A mostani gyereknek már nem megfelelőek azok a módszerek, amit mi annak idején tanultunk. A mai napig nagyon sokat olvasok és igyekeztem mindig felkészült lenni, szakkönyvekből kutakodva frissítettem a tudásomat. Részt vettem sok továbbképzéseken is. Az óvodai nevelés a művészetek eszközeivel módszerrel dolgoztam korábban, amikor a Meseház Óvodába kerültem, akkor a Játékkal, mesével nevelünk módszert tanultam meg és alkalmaztam.
Mennyire lepődött meg, hogy megkapta az Év pedagógusa díjat?
Egyáltalán nem számítottam rá, hiszen a munkám, amit végzek, teljesen természetes számomra, persze nagyon jól esett az elismerés. A kollégáim és a testvéreim is az utolsó percig titkolták a kitüntetést, ezért tényleg meglepetésként ért. A laudációt hallva döbbentem rá, hogy rólam lehet szó, engem méltatnak.
Milyen érzés, hogy testvérként vannak a pályán, a húga a kolléganője is?
Ez egy nagyon különleges dolog, gondolom, ritkán fordul elő. A testvérem 40 évet töltött a Piros Óvodában, itt kezdte a pályát, és innen ment nyugdíjba. Amikor még nem itt dolgoztam, rengeteget mesélt az itteni csapatról, nevelőtestületről, úgyhogy mikor ide kerültem, már úgy éreztem, hogy évek óta ismerem a kollégákat. A húgommal soha nem voltunk közvetlen munkatársak, mindig úgy alakítottuk, hogy ne legyünk teljesen egymás mellett. Erre figyeltünk. Külön, de egymást segítve dolgoztunk. Beszélgetéseink során viszont gyakran észrevétlenül átcsaptunk szakmázásba, ez elkerülhetetlen. Nagyon szoros kapcsolatban vagyunk, mint testvérek.
Mit tart a pálya legszebb részének?
A gyerekek között eltöltött idő a legszebb. Ők mindig mosolyognak, a ragaszkodásukat sosem titkolják. Azok a legszebb pillanatok, amit köztük töltök. Imádom a csillogó tekintetüket, amikor valamilyen új dolgot tanulnak vagy megosztják velem az élményeiket. A csoporttal töltött időt szeretem a legjobban.
Mit javasol egy pályakezdőnek?
Csak az menjen erre a pályára, akinek maximális a gyerekszeretete, aki úgy tud elfogadni egy gyereket, amilyen. Sok türelem és kitartás kell ehhez a pályához, empátiáról nem is beszélve. Ami még nagyon fontos, nem elég csak nevelni őket, meg is kell érteni a mai világban a gyermekeket. Azokat a problémákat, amikkel a gyerekeknek meg kell birkózni, azokat a pedagógusnak meg kell érteni. Maximális figyelem kell a gyerekekhez.
Mit csinál, mikor nem gyerekek között van?
A hobbim is az óvoda. Mindig olyan dolgot készítek, amit az óvodában felhasználhatnak a gyerekek. Van egy Mihály-napi rendezvényünk, ami kiemelt óvodai rendezvény. Oda portékákat készítek. Nagyon szeretek szépirodalmat is olvasni, de nem túlzás, ha azt mondom, hogy az óvoda a hobbim is!
Négy évvel ezelőtt 40 év után nem mentem nyugdíjba, mert itt Dunakeszin egy olyan kiváló csapatba kerültem, akik között remek a mindennapjaimat tölteni, és úgy éreztem, hogy van még erőm és képességem adni a gyerekeknek. Nagyon üresnek érezném az életemet, ha nem lennék gyerekek között.
