A dunakeszi rendőrök befejezték annak a 45 éves férfinak az ügyét, aki hónapokig fenyegette, verte és rágalmazta akkori élettársát, majd szakításuk után őt és édesanyját is megtámadta, ütötte-verte, ahol csak érte őketadta hírül a rendőrség.

Egy félelemben élő nő kért segítséget a rendőrségen. Elmondása szerint 2019-től, akkori élettársa folyamatosan bántalmazta, többször megszorította a nyakát, a munkahelyén rágalmazta, féltékenységből zaklatta, ami később a kapcsolatuk végét eredményezte. Az utolsó csepp az volt, hogy 2021. december 29-én este, telefonos veszekedésük után a 45 éves B. Attila – a bíróság által korábban elrendelt megelőző távoltartási végzés ellenére – átment az áldozat édesanyjának fóti házába, bemászott a telekre, betörte az üvegajtót, majd rátámadt volt élettársára és annak édesanyjára, ütötte-verte őket, ahol csak érte. Az asszony súlyos, lánya könnyű sérüléssel került kórházba.

Az áldozat szerint volt párja egyszer azzal fenyegette meg: „pénzt szerzek, hogy eltegyelek láb alól”.

A dunakeszi rendőrök 2022. január 3-án fogták el, és állították elő az alkalmi munkákból élő, 45 éves férfit, majd őrizetbe vették.

A férfi kihallgatásán állította, nem fenyegetni akarta volt élettársát, csak törvényesen szerette volna lerendezni a dolgokat. Hozzátette, ha valaki megcsalással vádolná, az nagyon fájna neki, mivel ő a hűség mintaképe. Kitért arra is, előfordult, hogy élettársa ütötte az ő vállát, hiába kérte, hogy hagyja abba, de akkor nála „elszakadt a cérna”, és rávert a combjára egyszer vagy kétszer. A nő édesanyját pedig nem akarta bántani, lenyomta a földre, hogy ne legyen további tettlegesség.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a jelenleg is letartóztatásban lévő B. Attila ellen a testi sértés, magánlaksértés, zaklatás, könnyű testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettének, valamint rágalmazás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Előző cikkA VSD judósai ezúttal Egerben bizonyítottak
Következő cikkElindult a hatósági áras tűzifarendelés