Pest megyei vállalkozókkal találkozott Dunakeszin György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelősállamtitkára valamint Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára és a térség országgyűlési képviselője. Sok pénzt ígértek.

Soha nem látott méretű források érkeznek a magyar gazdaságba a vállalkozások fejlesztésére a 2021-2027-es európai uniós pályázati ciklusban – legalábbis erről volt szó azon a találkozón amelyen György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelősállamtitkára valamint Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára és a térség országgyűlési képviselője vett részt Dunakeszin. A helyi vállalkozknak vázoltáka 2021-től kezdődő uniós költségvetési ciklus várható előnyeit.

Az ITM államtitkára jelezte: még folynak Brüsszellel a tárgyalások, ezért egyelőre nem szeretnének a pályázati források nagyságáról számokat mondani. Elmondta viszont, hogy a magyar kormány tervei szerint lesznek úgynevezett tömegpályázatok, amelyeket negyedévente hirdetnek meg, és ezekről 3-4 hónap alatt döntések is születnek.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a pályázatok nem a hagyományos rendszer szerint fognak működni, nem kell külön eszközre, foglalkoztatásra, digitalizációra, energiahatékonyságra, képzésre és más fejlesztési célokra pályázni, hanem csak magára a beruházásra, amelyhez – a felsorolt – szakmai részek tartoznak. Így lesz a kis- és középvállalkozói stratégia high-tech és zöld – mutatott rá.

György László kitért arra, hogy

a támogatói összeget a támogatói okirat kiállítása után egyben odaadják a vállalkozásoknak, egyelőre hitel formájában, és amint teljesülnek a feltételek, a finanszírozás vissza nem térítendő támogatássá alakul. 

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára és a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy

Pest megye végre különálló régió lesz, ezért sokkal nagyobb uniós támogatásban részesülhetnek az itt működő vállalkozások, mint eddig.

Hangsúlyozta: „Ahogy eddig is, ezután is mindent meg fogunk tenni a helyi vállalkozások, a munkavállalók és a családok védelmének érdekében. A térségben több száz cég kapott munkahelymegtartó támogatást, több ezer ember munkahelyét sikerült ezen keresztül megvédenünk, ami többezer család megóvását és napi megélhetését is jelenti.”

Előző cikkEgymillió forintos számlát kapott egy Dunakeszin elő fiatal nő
Következő cikkDunakeszi jegyzőjének kulcsszerepe lehet a Medveotthonnál