A VSD korfball szakosztálya idén is a holland Harmen Fonk segítségével készül a bajnoki szezonra. A KV Drachten szakembere havonta látogat el a csapathz, hogy tanácsaival segítse a játékosokat és az edzői stábot.

Ismét két remek edzést tartott az előző szezonból megismert holland korfball-mágus a dunakeszi fiataloknak. Az első a passzolásról, a második a tudatosságról szólt és arról, hogyan lehet kiválasztani a legjobb dobóhelyzeteket.

A pörgős edzéseken nagy hangsúlyt helyeztett a kommunikációra, így a játékosok önmaguknak és egymásnak is sok-sok visszajelzést adtak, de mindig a fejlesztés, javítás szándékával.

Az edzések mellett Harmen egyre több mindent lát Dunakesziből és Magyarországból, így nem csoda, hogy szeret ide járni, és már nagyon várja a következő alkalmat.

Ám előtte még egyszer visszatér majd Magyarországra, ám ezúttal a svéd nemzeti csapat szövetségi kapitányaként, ugyanis október végén Budapesten rendezik a 2018-as Európa-bajnokság selejtezőit. 

A helyzet pikantériája, hogy Magyarország és Svédország egy csoportban van, így Harmen ezúttal a magyar válogatott ellen játszik majd csapatával. Ha híreink pontosak, akkor a magyar válogatott keretében lesz VSD-s játékos is – számolt be a Postnak Nagy Bandor, a dunakeszi korfball atyja.

Előző cikkBiciklitolvajt keresnek a dunakeszi rendőrök
Következő cikkA szilva és a kukac a hibás a hivatal szerint