A Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár Központi és Fiókkönyvtára tartalmas évet tudhat maga mögött, idén pedig még színesebb programokkal várja az érdeklődőket. Mutatjuk, mivel készülnek februárban.
Tavaly az intézménybe több dunakeszi óvodai és iskolai csoport is ellátogatott, hogy az olvasásról, a könyvtárba látogatás öröméről hallgathassanak meg előadást. Emellett helyi írók és költők, több országosan is ismert irodalmár tartott előadásokat, és dunakeszi művészek mutatták be az alkotásaikat. Ez idén sem lesz másként, de színesebb programkínálattal és kibővített nyitvatartással várják az olvasókat. 2025. november 1-jén a könyvtár beolvadt a Révész István Helytörténeti Gyűjteménybe, így jött létre a Kerekes Dóra által vezetett Dunakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Könyvtár integrált intézmény, amely 2026-ban számos újítást vezetett, illetve vezet be.
Mi is írtunk arról, hogy a központi könyvtár szombat délelőttönként nyitva tart, ahogyan mindkét telephelyükön megszüntették a szerdai zárva tartást. Január 17-én elindult a társasjáték klub, és a sikert látva érkezik a következő. Februártól két új előadássorozattal találkozhatnak az érdeklődők.
Mohács 500
Az idén pontosan 500 éve annak, hogy a magyar nemesség színe-java ott maradt a mohácsi csatatéren. Ebből az alkalomból neves kutatókat kértek fel, hogy meséljenek arról, mi történt Mohácsnál, milyen előzményei és következményei lettek ennek a sorsfordító ütközetnek.

Az első előadó Négyesi Lajos ezredes, történész és csatatérkutató lesz, aki a mohácsi csata eseményeit és jelentőségét mutatja be az érdeklődőknek a legújabb kutatási eredmények tükrében. Kutatásai a történelmi forrásokat és a modern csatatérkutatás módszereit követik, eredményei pedig közkeletű tévhiteket segítenek eloszlatni. Az esemény kiváló alkalom mindazok számára, akik mélyebben szeretnék megérteni a magyar történelem egyik sorsfordító pillanatát.
Februárban 17-én, 18 órától várják az érdeklődőket a Mohács 500 előadás-sorozat első előadására.
Ly/íra – Zene plusz irodalom
Ez a program az irodalom és a zene kapcsolódásait, egymásra hatásait vizsgálja. Február 25-én, 18 órától lesz a Ly/íra – Zene plusz irodalom előadás-sorozat első előadása. Bella Máté zeneszerzővel Gyombolai Bálint beszélget.
Társasjáték klub
Február 21-én lesz a második társasjáték klub 9-13 óra között. Az eseményre itt https://forms.gle/xrW9Q38QzSziXH8P6 lehet regisztrálni. Fontos, hogy a regisztrált játékosok 9 órakor előnyt élveznek. (A regisztráció 2026. február 20-ig lehetséges.) A belépés 500 Ft / fő.
A klub célja, hogy a dunakesziek számára lehetőséget teremtsenek a játékra, a társaságban eltöltött minőségi időre, a kulturált szabadidős tevékenységre, és a digitális világtól távoli tartalmas, igényes időtöltésre.
Jó szórakozást!


















