Európa Kupa selejtezőre utaznak a dunakeszi lányok. Városunk korfballosai azonban a Szentendrei KHSE színeiben utaznak Cardiffba. Az ok prózai, Dunakeszi egyelőre utánpótlásban korfball-nagyhatalom. Felnőttben még kevés versenyzőjük van.

Korfballos lányok

Szeptember 24-25-én a walesi Cardiffban lép pályára a VSD Korfball csapatának 4 játékosa. Veres Juca, a csapat egyik legjobbja mondja el, hogy miképpen kerültek Szentendrére. “Mivel Dunakeszin még
csak pár éve indult be a korfball vírusszerű terjedése nagyon fiatalok a játékosaink. Ezért még nincs
egy teljes csapatra való felnőtt játékosunk. Ugyanakkor vannak hihetetlenül tehetséges fiataljaink, akiknek szeretnénk megadni azt a lehetőséget, hogy kipróbálják magukat a felnőttek között”.

Ennek érdekében kötöttek megállapodás az SZKHSE csapatával, így a dunakesziek kölcsönjátékosként szerepelnek náluk. Az együttműködés olyan jól sikerült, hogy a tavaly Horváth Kitti és Juca magyar bajnokságot nyertek, Cardiffba pedig újabb két lány utazhatott el. Szamkó Lili és Szigeti Enikő erősíti a Szentendrét.

Walesben 4 csapat lesz egy csoportban. Kettő mérkőzést kellene megnyerni.

A skótoknál és franciáknál erősebbnek tűnik a magyar gárda, de a törökök kiszámíthatatlanok.

Ahogy Veres Juca fogalmaz: képesek magas szinten játszani, de van, hogy nagyon rossz napot fognak ki. Az biztos, hogy sok múlik majd a lányokon, mert a törökök elsősorban lányban verhetők.

A dunakesziek sztárját kérdeztük a hazai tervekről is, nevezetesen, hogy mikor lesz saját felnőttcsapata Dunakeszinek.

Jövőre feltétlenül szeretnének benevezni az NB I/B-be.

Úgy számol, hogy “egy év biztosan kell majd ahhoz, hogy felvegyük a ritmust, de a második szezonunkban már a feljutásért csatáznánk. Utána pedig a cél, hogy saját jogon is bajnoki címet szerezzünk, és Dunakeszi neve is felkerüljön a magyar korfball bajnokai közé.

Előző cikkÁramszünet lesz a szakorvosi rendelőben – Cikkünk frissült!
Következő cikkMozgalmas hétvége a Szent Mihály Nagytemplomban