Az ajtóknál lévő rossz tömítés okozta hat metrókocsi padlójánál a rozsdásodást – mondta Héri József, a BKV Metró Üzemigazgatóság vezetője egy sajtótájékoztatón, amelyet a metróvonal felújított szerelvényeinek műszaki állapotáról megjelent hírek miatt hívtak össze. 

Héri József, a BKV Metró Üzemigazgatóságának vezetője sajtótájékoztatót tart. MTI/Balogh Zoltán

Egy terheléses vizsgálat után derült ki, hogy több metrószerelvénynek rohad a padlólemeze. Héri József elmondása szerint erre akkor jöttek rá, amikor az egyes számú prototípus szerelvényt a tesztek során jelentősen túlterhelték, mivel több vizsgálatot is többletterheléssel kellett elvégezni. Miután üzemeltették a szerelvényt azzal szembesültek, a padlója másképpen viselkedik, mint a többi szerelvényé. A mechanikus meghibásodást a többletterhelésre vezették vissza, ezért azt jelezték az orosz gyártónak, a Metrowagonmash Rt.-nek, és garanciális javítást kértek. A kérésnek eleget tett a társaság, és 2019. december 4-én elkezdődött a szerelvény megbontása, a padló feltárása. A feltáráskor szembesültek azzal, hogy a járófelület alatt elhelyezett 2 milliméteres lemezen “azonnali beavatkozást” igénylő “korróziós nyomok” vannak.

MTI/Balogh Zoltán

A garanciális javításra visszaküldött szerelvényeken indokolt volt, ott kivágták és cserélték a lemezt. A kereszttartók és a kocsiszekrény “erejét adó” elemek nem sérültek, nem korrodáltak – hangsúlyozta Héri József.

A felújított metrószerelvények műszaki állapotáról beszámoló sajtótájékoztatón az újságíróknak bemutatták a metrókocsik javításának fázisait, így az első prototípus szerelvény négy kocsiját, amelyek közül háromnál már elvégezték a “kritikus” részek kivágását. A negyediknél már a befejezés előtt áll a javítás.

Héri József kérdésekre válaszolva elmondta, hogy

az ajtók küszöbénél nem volt megfelelő a tömítés, és így mosáskor a víz be tudott folyni az alaplemez és rétegelt lemez közé, és ez okozta a korróziót. Ezt csak akkor fedezték fel, amikor megbontották a kocsit.

Jelenleg az egyes számú prototípussal foglalkoznak, ezt követően feltárják majd a kettes és a hármast is. Héri József elmondta, több kocsit megvizsgáltak már szúrópróbaszerűen,  nem találtak problémát, de az összes kocsit ellenőrzik majd. Héri József közölte azt is,hogy  az első prototípus szerelvény mind a hat kocsija érintett a problémával.

MTI/Balogh Zoltán

Kitért arra is, hogy legelőször 2017 májusában jelezték az orosz gyártónak, hogy vannak problémák a szerelvény kialakításával. Az első három prototípus szerelvény kocsijának átvizsgálását követően az orosz társaság arra a megállapításra jutottak, hogy

jobb ha újragyártják a kocsiszekrényt,

mint ha csak felújítják.