Az eMAGon próbálnak vásárolni a kártyájával – ezzel a mondattal hívták fel egy olvasónkat az OTP nevében. Egy teljesen kulturált hangú hölgy a bankra hivatkozva beszélt. A csalási kísérlet meghiúsult, de nagyon meggyőző az egész akció. Sőt, a internetes beszámolók szerint van, akit sikerült átverni.

Olvasónk arról számolt be a Postnak, hogy még most is az OTP-be jár ügyeket intézni, mert a napokban internetes csalók próbálták lefosztani a bankszámláját. Ismeretlen számról jött a hívás (fülhallgatón keresztül vette fel) és a csaló bemutatkozott, udvariasan, határozottan beszélt. A háttérből más beszélgetések hallatszottak, olyan volt, mintha más banki ügyintézők lettek volna.

Ön próbál ezekben a percekben is az eMAGon vásárolni, mert úgy látjuk, hogy csalók kísérleteznek – tájékoztatta a meggyőző hangú nő. Mivel nem, ezért olvasónk egy darabig követte az utasításokat és letöltötte az AnyDesk alkalmazást a telefonjára, bár ekkor már gyanakodni kezdett. Közben ugyanis megnézte, hogy ez egy távoli elérést segítő szoftver. Mikor az alkalmazás által küldött kódok bediktálására került volna a sor, akkor kapcsolt és szakította meg a vonalat, majd hívta azonnal az OTP-t. Itt sikerült mindent letiltania, nagy izgalmában még a vállalkozói számláját is. Természetesen a bankkártyákat azonnal érvénytelenítették. Bár utána 2 órát töltött egy bankfiókban, és még egyszer el kell menjen a vállalkozói számla miatt is, azt mondta nekünk, hogy megérte a túlaggódás, hiszen azóta már olvasott cikkeket hasonló esetekről.

A 24.hu egy olyan esetről számolt be, ahol egy kismamát utalásra is rávették. A lap egy telefonszámot is megnevez, ahonnan a károsultat hívták: +3614477777 (ez akár egy hivatalos számnak is kinézhet).

A lap arról is ír, hogy a példában szereplő nőnek az OTP-ben azt mondták, rengeteg a visszaélési kísérlet.

Ismeretlen személyek keresik telefonon a bank ügyfeleit (és másokat is, akikkel a bank nem áll szerződésben) – erősítette meg a 24.hu-nak az OTP Bank Vállalati Kommunikációs Csoportja. Magukat a bank alkalmazottainak adják ki, az OTP Csoport által használt központi és leányvállalati hívószámokhoz hasonlító telefonszámokról.

Ami a legfontosabb, hogy soha senki ne telepítsen telefonhívás alapján általa nem ismert szoftvert vagy alkalmazást a telefonjára. Ez a legbiztosabb jele a csalási kísérletnek – ezt már a Postnak mondta egy másik banknál dolgozó, biztonsági kérdésekkel is foglalkozó szakember.

Amúgy Európa-szerte elterjedt csalási forma ez. A csalássorozattal összefüggésben az OTP az elmúlt időszakban több feljelentést tett.

Az OTP azt javasolta, aki a csalás áldozatává vált, tegyen rendőrségi feljelentést.

Előző cikkNagyon nehezen indul a nap, ami a közlekedést illeti
Következő cikkDunakeszi fölött húzott át alacsony magasságban egy vadászgép