A mozgás az az egészséges drog, ami nélkül lehet, de nem szabad élni! – mondta Rubint Réka közönségének a katonadombi edzést befejezve, mintegy saját életfilozófiáját megfogalmazva. A Mozdulj Dunakeszi! programsorozat részeként pénteken Rubint Réka tartott edzést a lelkes résztvevőknek.

Rubint Rékának van kisugárzása. Ezt még annak is muszáj elismernie, aki valamiért, talán a sajtószereplések miatt, nem kedvelik a sztáredzőt. Ezt megtapasztalhatta az a több száz ember, aki pénteken eljött a Katonadombra mozogni egy jót. Ezúttal főleg az alakformálás hívei, közben meghökkentünk, hogy több férfit is láttunk a tömegben, teljesítették az edzést.

Rubint Réka folyamatos instrukciókkal látta el a közönséget, akiknek, nemcsak verejtéket, hanem mosolyt is tudott csalni az arcára! Mindezt azért teszi, mert tudja, hogy nem könnyű megtalálni a motivációt saját magunkban, mely mozgásra bírhat, de amint sikerül, egyből az életünk elválaszthatatlan részévé válik, hiszen a sportban sosem fogunk csalódni!

Az óra után, ahogy egy a médiavilágban is közismert sztáredzőnek kell, Rubint Réka még jó ideig fotózkodott a lelkes amatőr sportolókkal. Végül nem tagadva meg önmagát

Dunakeszin fantasztikus emberek élnek!

– mondattal búcsúzott el lelkes rajongóitól.

Előző cikkMég napokig érvényben lesz a hőségriadó
Következő cikkForgalomkorlátozás lesz ma és holnap este az M2-en