Különleges lánggal gyújtották meg az adventi koszorú negyedik gyertyáját Dunakeszin
Szabó József önkormányzati képviselő kezdeményezésére, a cserkészek segítségével hosszú évek óta hagyomány, hogy a negyedik gyertyát, amely a szeretetet jelképezi, a Betlehemből érkező lánggal...
Soha ennyien nem segítettek még a karácsonyi csomagok kihordásában
Hosszú évek óta hagyomány Dunakeszin, hogy a 65 év felettiek karácsonyi csomagot kapnak az önkormányzattól, azonban ez az ajándék egyben a generációk összefogásának is...
Legendás sportriporter kapta idén a Magyar Nyelvőr Díjat
A Magyar Nyelvőr Alapítvány minden évben átadja a Magyar Nyelvőr Díjat, melyet olyan személyek kaphatnak meg, akik sokat tettek a magyar nyelv ápolásáért a...
Meggyújtották az örömhírt jelképező harmadik gyertyát a város koszorúján
Az Alagi Tagóvoda gyermekeinek csengő hangja kíséretében és dr. Kodácsy Tamás református lelkész gondolatai mellett gyújtották meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját a Casalgrande...
Centenáriumi évadra készül a VOKE József Attila Művelődési Központ
Egészen év végéig pezseg az élet a VOKE József Attila Művelődési Központban. Nem csak a színdarabok arattak nagy sikert, hanem sok-sok más közösségi program...
Nagy bulit csaptak a szeniortáncosok az adventi vásárban
A karácsony közeledtével mindig varázslatos dolgok történnek. Lehetetlennek tűnő adománygyűjtések válnak valóra, régi barátságok élednek újra vagy éppen a hideg idő dacára generációk táncolnak...
10 éves a Dunakeszi Polgárőr Egyesület
A jubileum alkalmából tartott ünnepségen Király-Pártos János, az egyesület elnöke köszöntőjében visszaidézte az elmúlt tíz év történéseit, valamint átadták az elismerő okleveleket is.
Király János,...
Elképesztő mértékben drágul a kávé
Óriási léptékű drágulás tört be a globális kávépiacra. Az időjárási viszontagságok, a klímaváltozás és a növekvő kereslet is az árak folyamatos emelkedését idézi elő....
Orbán Rudolf: Győztesnek érzem magam
A Megasztár döntőjét december 8-án este rendezték meg. Az élő show-ba a legjobb négy versenyző jutott be, ahonnan fokozatosan estek ki a versenyzők. A...
“A reménynek soha nem szabad meghalnia” – Meggyújtották a 2. gyertyát
A dunakeszi adventi koszorún is fellobbant a második gyertya, amely a reményt szimbolizálja. Ehhez kapcsolódóan énekeltek az Eszterlánc Óvoda gyermekei, és mondta el gondolatait...