Tragikomikusnak tűnő jelenet zajlott le a képviselő-testület csütörtöki, rendkívüli ülésén, amelyet a Jobbik kezdeményezésére hívtak össze. Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció szóvivője próbálta elmondani politikai narratíváját. A testület nem adott neki szót.

Rendkívüli testületi ülést hívtak össze csütörtök reggelre a városházán, amelyet a Jobbik kezdeményezett. Országos politikai kampányukat próbálták keresztül vinni a dunakeszi közgyűlésben. A túlóratörvény okán azt akarták volna kimondatni, hogy a dunakeszi városi cégeknél és hivatalokban ne alkalmazzák a tavaly decemberben elfogadott Munka Törvénykönyve módosítását.

Az ülésen szót kapott Homolya József a Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki elmondta: különleges helyzetekben muszáj túlórázni. Példaként említette a havazást vagy más időjárási anomáliát, de szerinte a szemétszállításkor is kialakulhatnak olyan különleges körülmények, amelyet csak túlórával lehet kezelni, így tudják megoldani a város zavartalan ellátását. Azt is hozzátette, hogy a túlmunkát nem köteles a dolgozó elvállalni, ebben is tartják magukat a törvényekhez.

Ezek után akart szót kapni Rónai Sándor a DK szóvivője.

Azzal is érvelt, hogy sok szavazatot kapott az áprilisi országos választásokon (nem nyert, tesszük hozzá). Arról nem beszélt, hogy 2014-ben az önkormányzati választáson körzetében 248 voksot tudhatott magáénak, amivel alulmaradt a fideszes jelölttel szemben. Ekkor politikai szempontból tragikomikus helyzet alakult ki. A baloldali politikus odament Dióssi Csaba polgármesterhez és 2 méterről próbálta elmondani az ellenzék politikai narratíváját a túlóratörvény ügyében. Hivatalosan ehhez szót kellett volna kapnia. Erről szavazott a testület, amely 7-5-2 arányban elutasította Rónai megszólalását. Ezek után a DK szóvivője kissé sután álldogálva mondta a magáét, Dióssi Csaba viszont arra hívta fel a figyelmét, hogy a demokráciának vannak játékszabályai, amelyet szemmel láthatóan Rónai nem akar betartani. A jelenet 2-3 percig tartott, a szavazás folytatódott, majd a vendég eloldalgott a terem másik végébe.

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/dunakeszipost/videos/2127164407351942/?t=0″ width=”500″ height=”400″ onlyvideo=”1″]

 

Közmeghallgatást, amelyen bárki kérdezhet, decemberben tartottak Dunakeszin, akkor Rónai Sándor nem élt a megszólalás lehetőségével.

Előző cikkRekordévet zártak a Pallas Athéné Alapítványok
Következő cikkHárom győztese lesz a Dunakanyar Hangjának