Zsonglőrködés, mese, csoki, vidám játékok – így telt a hétfő délutáni családi esemény, amelyet a halmozottan sérült gyermekeket felkaroló Veni Vici Vidi Alapítvány szervezett.

A Veni Vidi Vici Alapítvány első számú célja a halmozottan sérült gyermekek oktatása iskolai keretek között. Az alapítvány megálmodói olyan szülők, akik saját élethelyzetükből adódóan tapasztalták meg azt, milyen nehézségei vannak az oktatás területén egy halmozottan sérült gyermeknek. Az alapítvány, a dunakeszi önkormányzat, a tankerület és az egyház között példaértékű összefogás vette kezdetét, aminek eredményeképpen a Dunakeszi Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola 2018 szeptemberétől 2 tantermet bocsátott az alapítvány rendelkezésére. Ezzel lehetőség nyílt az országban egyedülálló szociális integráció megvalósítására.

Az alapítvány tegnap tartotta meg családi rendezvényét. Dióssi Csaba polgármester, az esemény fővédnökeként elmondta, hogy máig tisztán él benne az a beszélgetést, ahol a Veni Vidi Vici két alapítójával először találkozott. „Olyan elkötelezettek voltak, hogy azt éreztem, muszáj melléjük állni. Azt láttam, ők egy új szintet képviselnek, a maximumot akarják kihozni a sérült gyermekek élethelyzetéből. Fáklyaként járva példát mutatnak mindannyiunk számára.” A polgármester azt is hozzátette, reméli, hamarosan saját helyet tudnak biztosítani az itt tanuló gyermekek számára.

A rendezvényen Tuzson Bence államtitkár, országgyűlési képviselő elmondta, hogy 5 gyerek édesapjaként sok élethelyzetet megtapasztalt már a gyermekneveléssel kapcsolatban, de tudja, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekeket nevelő szülőknek sokkal több kihívással kell szembenézniük, nagyobb felelősség nyomja a vállukat.

Megemlítette, hogy kormányzati segítséggel számos iskola, intézmény épült a térségben, de ezek csak üres falak lennének, ha nem lenne például a Veni Vidi Vici Alapítvány, aki hiánypótló munkájával elhozza ezt az önzetlen segítséget a gyermekeknek. Hálás azért az összefogásért, ami az alapítványt körülveszi, és kiemelte, hogy minden tőle telhető segítséget meg fog adni, amire az alapítványnak szüksége van.

Puskás Balázs kuratóriumi elnök külön köszöntötte az alapítvány két motorját, Balogné Lality Ágotát és Hegedűs-Gyenge Hajnalkát, akik megálmodói voltak ennek az egésznek. Puskás Balázs örömét fejezte ki, hogy a kis családi összejövetel idénre egy városi rendezvénnyé nőtte ki magát. Visszaemlékezett, milyen hatalmas szeretet fogadta őket Dunakeszin mind az önkormányzat, a tankerület, az egyház, illetve a szülők részéről is, valamint megköszönte a befogadást a Máltai Szeretetszolgálatnak is.

Itt, Dunakeszin mindenki megoldásokat keres, szeretettel és odafigyeléssel fordul azokhoz, akiknek erre szüksége van. Dunakeszit nagyon különlegessé teszi, hogy ez egy ilyen hely, itt csupa ilyen emberrel találkoztunk, és ezért nagyon hálásak vagyunk.”

Az esemény vidám hangulatban telt. A szervezők izgalmas játékokkal, zsonglőrködéssel és mesével készültek a jelen lévőknek, az önkormányzat pedig egy kis csokival kedveskedett a gyerekeknek.

Előző cikkElstartolt a Mozdulj, Dunakeszi!
Következő cikkDunakeszi nyári színház a Katonadombon