Ezzel iskolánk 43. tanévét, a 2020/21-est megnyitom – együtt mondták a tanévnyitó szövegét az elsősök a Kőrösi igazgatójával az ünnepség végén.  Előtte műsort és beszédeket hallgattak meg, de ezek összesen nem érték el a negyedórát sem, de ne szaladjunk ennyire előre. Beszámoló a Kőrösi iskola kényszerűen fura tanévnyitójáról.

Tanulnunk kell az új helyzetet, tanároknak, szülőknek, gyerekeknek egyaránt – kezdte beszédét Tuzson Bence országgyűlési képviselő A politikus megnyitóbeszédében személyes történetet is elmesélt. Egyrészt, hogy ő is a Kőrösibe járt, másrészt az a kis srác, akivel itt elsőben egy padban ült mai is a legjobb barátja. 5 perces beszéde végén sok sikert kívánt ehhez a különlegesen kezdődő tanévhez.

Kárpáti Zoltánné igazgatónő az iskola névadójáról mesélt. Azt ajánlotta a gyermekek figyelmébe, hogy Kőrösi Csoma Sándor mindig tanulni akart amikor a világot járta. Külön megköszönte a technikai dolgozók munkáját, akik mindent megtettek, pl. fertőtlenítés, hogy elkezdhessék a tanévet. Ezzel kapcsolatban a polgármester is posztolt. Dióssi Csaba azt írta: Dunakeszi oktatási, nevelési intézményeiben fokozottan ügyelnek a higiéniai szabályokra, a kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériumának protokollja és tanácsai szerint járnak el.

Az idősebbek műsort is adtak, valamint elismeréseket adtak át a tanévnyitón.

 

 

Előző cikkHasznosulnak a Duna-parton kidőlt fák
Következő cikkHétfőn még mozogtak egyet a dunakesziek