Fontos kérdésekben döntöttek a június végi képviselő-testületi ülésen. Többek között a Pálya utcai közlekedés javítása, a gyártelepi megálló és a Nagyállomás felújítása került megvitatásra, és az is kiderült, mit fog kezdeni a város az 1,7 milliárd forint támogatással.

Aluljáró-bővítés

Aluljáró-bővítést szeretnének. A Pálya utca végénél található csomópont kezelése kapcsán a városnak már évek óta van elképzelése arra vonatkozóan, hogyan lehetne gördülékenyebb az ott áthaladó forgalom, mind Dunakeszi, mind Budapest irányába. Az aluljáró lámpával, váltott irányban engedi a forgalmat. Ez az út a BKK kezelésében van, a terület pedig Újpesthez tartozik, azonban a probléma a dunakeszieket érinti, ezért kezdődtek meg az egyeztetések. Sikerült megállapodni Újpest Önkormányzatával abban, hogy Újpest hozzájárul a csomópont átépítéséhez, ezt Dunakeszi városa fogja elvégezni, majd az újpestiek lámpával szerlik fel az aluljárót, illetve ezt összehangolják a kereszteződésnél található lámpákkal. Így ennek köszönhetően meggyorsítják az áthaladást.

Azt nem tudni, hogy amíg a bővítés zajlik, addig lehet-e használni az aluljárót.

Felújítás

Két nagyobb felújítás előtt áll a város. Az egyik a gyártelepi vasútállomás, a másik a Nagyállomás felújítása.

A Gyártelep előtti tér kivitelezése már folyamatban van, ez őszre el is fog készülni. Közben a MÁV-val is folytat a város tárgyalásokat, hogy a vasútállomáshoz tartozó aluljárót kifesthessék. Valószínűleg ez a “feladat” kreatív festést jelent majd.

A másik folyamatban lévő beruházás nagyobb volumenű. A Nagyállomásnál található patinás, nagyon szép állomásépület –  amit az elmúlt években nagyrészt nem használtak, – teljesen megújul és még új funkciót is kap.

Régi vágya teljesülhet a dunakeszieknek.

Kormányablakként fog működni, vagyis a jelenlegi okmányiroda kibővítetten átkerül ide. Sőt, az épületet bővíteni is szeretnék még a jövőben. A kivitelezőt már kiválasztották és a közeljövőben elkezdődik a beruházás. Nagyjából 11 hónapot vesz majd igénybe az építés.

Az állomás területét részben le fogják zárni, a biciklitárlót is áthelyezik erre az időszakra.

Hivatal épül

A Nagyállomástól északra, a körforgalomig tartó területen épül majd egy új Járási Hivatal. Már a kivitelező kiválasztása folyamatban van és a munkálatok is hamarosan megkezdődnek.

1,7 milliárd forint

Dunakeszinek sikerült nyerni az Egészséges Budapest Programon, méghozzá 1,7 milliárd forintot. Ebből felújítják és bővíteni fogják a Szakorvosi Rendelőintézetet, a parkolója jelentősen nagyobb lesz. Valamint, mellette épül majd egy új pszichiátriai rendelőintézet. A képviselő-testület legutóbbi ülésén a kivitelezőt is kiválasztotta, így nemsokára itt is megkezdődnek az építési munkálatok.

 

 

Előző cikkValaki nagy értékű biciklire utazik
Következő cikkElkészült a felújított jobb pálya az M2-en