Már régóta tervezték a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tornaterem-padlózatának felújítását, idén végre sor került rá, ezáltal pedig mind a VSD feltörekvő röplabda szakosztálya, mind az iskolai tanulói még jobb körülmények között sportolhatnak.

Dunakeszi városa minden lehetőséget megragad a fejlesztésre, aminek nagy része összefogás eredménye, ahogyan a tornaterem új borításának megvalósulása is az. Az átadáson olyanok jelentek meg, akiknek része volt abban, hogy megvalósulhasson egy régi álom, vagyis a gyerekek és a sportolók olyan körülmények között edzhessenek, amik megfelelőek, kímélik az ízület és az izomzat igénybevételét.

Ez a megvalósult beruházás egy kis része az elmúlt években zajló fejlesztéseknek, amik mögött aprólékos munka áll. Az államilag adott lehetőségek – TAO pályázatok – mögött mindig van városi önrész is – mutatott rá a polgármester, aki örömteli pillanatnak nevezte az új padlózat avatását, hiszen ez is a város fejlődését mutatja.

,,A lehetőségekkel élni kell, amire Dunakeszi nagyon jó példa” – mondta Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára.

Az iskolában létrehozott felújításának köszönhetően egy XXI. századi tornaterem készült el a gyerekek és a sportolók örömére is. A VSD 18 szakosztálya, több mint 3000 sportolója közül a röplabda szakosztály a legmodernebb körülmények között edzhet Temesvári István, a Városi Sportegyesület Dunakeszi (VSD) elnöke szerint.

A tornaterem új borításának átadásán részt vett Dióssi Csaba polgármester, Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára, Temesvári István, a Városi Sportegyesület Dunakeszi (VSD) elnöke, szintén a VSD-től Görög Hajnalka, a röplabda szakosztály vezetője, Turányi Balázs, a Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. vagyongazdálkodási vezetője, Szabóné Forgács Gabriella, a Dunakeszi Tankerület igazgatónője és Kárpáti Zoltánné, a Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatónője.

Előző cikkÚjabb szívben gyűjthetjük a kupakokat Dunakeszin
Következő cikkItt van minden, amit tudni kell a védőoltások beadásáról