Vasárnap kezdődik a téli időszámítás: hajnali 3 órakor kell visszaállítani az órákat 2 órára. Egy tanulmány szerint a váltás növeli a depressziósok számát, de jelentős megtakarítást hoz az áramszolgáltatóknak.

óraátállítás1

A Mávinform tájékoztatása szerint az óraigazítás néhány nemzetközi és belföldi vonatot érint, emiatt a menetrendet nem kell módosítani. Az óraigazítás hajnalán, 2 és 3 óra között induló vonatok a kiindulási állomásukon térnek át a téli időszámítás szerinti közlekedésre, az úton lévők pedig azon az állomáson, ahol éppen járnak.

Néhány, az országon áthaladó nemzetközi vonatot a külföldi vasúti hálózaton ér az óraigazítás: a Beograd és a Bononia nemzetközi gyorsvonatokat, a Varsovia EuroCity vonatot, a Metropolt, a Corona nemzetközi gyorsvonatot, a Kálmán Imre, a Wiener Walzer és az Ister EuroNight-okat, a Latorca InterCityt és a Körös IC bukaresti közvetlen kocsijait – közölték.

A magyaroknak nem tetszik

A Szallas.hu legfrissebb felméréséből az derült ki, hogy a magyarok 80 százaléka, ötből négy ember eltörölné az óraátállítást. A kutatás szerint minden ötödik válaszadó rosszul tudja, hogy október 30-án merre kell tekerni a mutatókat. Magyarországon 1980 óta állítják át az órákat. Előtte, 1954 és 1957 között is volt óratekergetés.

Depressziósak a dánok

A depressziós tünetekkel orvoshoz forduló emberek száma érezhetően nő a nyári időszámításról való átállást követően – ezt állapította meg egy dán tanulmány, amely 1995 és 2012 között regisztrált több mint 185 ezer depressziós beteg diagnózisát elemezte. A medicalexpress.com portálon ismertetett tanulmány szerint a nyári időszámításról a téli időszámításra való áttérés sokak számára okoz szenvedést. Az óraátállítást követő hónapban, novemberben nyolc százalékkal magasabb a depressziós esetek száma ahhoz képest, amivel az átállás előtti diagnózisok alapján számolni lehetne.

Jelentős megtakarítás

 

A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. évek óta méri és elemzi az óraátállítás körüli napok fogyasztási adatait. Ezekből az látszik, hogy az óraátállítással évi mintegy 100-120 ezer megawattóra villamos energiát spórolunk, ami megfelel egy közepes magyar város éves fogyasztásának. Az óraátállítás haszna a környezetvédelemben is látható: az alacsonyabb fogyasztás kevesebb károsanyag-kibocsátással jár. (MTI)

 

Előző cikkTömegbaleset volt az M3-ason, lezárták a sztrádát
Következő cikkSzijjártó Péter cuki kisfiával a kolbászfesztiválon