Vasúti fődarabok önálló gyártására készül a Dunakeszi Járműjavító, ehhez még egy hegesztőrobotot is vásárol, és bővíti a létszámát. Hamarosan kiváltja az Egyiptomba szállított vonatokhoz igénybe vett orosz beszállításokat is. Közben már új feladatokra készül, egyebek mellett ringbe szállt az ENR-projekt szállítását elnyerő projektcéggel egy 500 vasúti személykocsira kiírt egyiptomi tenderen. A Világgazdaságnak a vállalat ügyvezető igazgatója, Schwartz István adott interjút.

A Világgazdaság összefoglalója szerint “orosz partnerrel és többségi tulajdonossal indította, de egyedül zárja a Dunakeszi Járműjavító Kft. (DJJ) az 1300 vasúti személykocsi gyártására 2018-ban elnyert egyiptomi megbízást. A tavaly februárban kirobbant ukrajnai háború miatt ugyanis sok minden borult, többek között az oroszországi Transzmasholding (TMH) eladta a magyarországi érdekeltségét. A dunakeszi gyár stabil partnere a MÁV-nak, de újabb és újabb piaci lehetőségeket keres. Hamarosan készen áll arra is, hogy ismét önállóan gyártson vasúti járműveket.”

1300-ról 1350 személykocsira emelték a megrendelést

“Dunakesziről első-, másod- és harmadosztályú termes személykocsikat szállítunk, a plusz 50 vagonra szóló megbízás pedig harmadosztályú, klimatizált büfékocsikat takar. A megváltozott körülmények és a rendelt mennyiség növelése miatt a szállítási határidő az eredeti megállapodáshoz képest tíz hónappal hosszabb lett. Így a teljes tételt 2024. szeptember végéig kell teljesíteni. Ehhez jövő júliusig le kell gyártanunk az összes kocsit, hiszen időt vesz igénybe a szállításuk és az átadásuk is. A finanszírozási szerződésben megjelent az említett tíz hónap, valamint a plusz 50 kocsi ára, és mintegy tíz százalékos áremelés a még le nem szállított járművekre, amiben az egyiptomi féllel való egyeztetések során állapodtunk meg” – részletezte az igazgató.

A többletmegrendeléssel sikerült százmillió euróval növelni az eredeti szerződés összegét, így a projekt értéke elérte az 1,1 milliárd eurót.

A Világgazdaság interjújából kiderül, hogy “változás az is, hogy a finanszírozók közül az orosz Roszekszimbank kikerült, és csak a magyar Eximbank maradt. Az orosz partner egyébként már legyártotta és leszállította tavaly júniusig az 1350 kocsiból rá jutó 640 kocsit, tehát már csak nekünk van teendőnk.”

Dunakeszi Járműjavító, Fotó: Kallus György, Világgazdaság

Arra a kérdésre, hogy hogyan jutnak el a Dunakeszin összeszerelt járművek Egyiptomba, az igazgató az alábbi választ adta: “A koperi kikötőig saját forgóvázon, vasúton. Koperben a kocsikat daruval hajóra emelik, és a hajó viszi őket az alexandriai kikötőbe. A szárazföldi út három, a hajóút öt nap. A fuvarszervezést, a síneken való szállítást és a rakodást megpályáztatjuk és piaci szereplőkkel végeztetjük.

A cikkből az is kiderül, hogy míg az év elején 580-an dolgoztak a vállalatnál, a mostani létszám 730 körüli, a tevékenységbővülés miatt az év végén pedig már 850-900-an lesznek.

A teljes interjút ide kattintva olvashatják el.

Előző cikkDunakeszire jön Azahriah és a Halott Pénz is
Következő cikkNem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, a keresést befejezték