Kitüntetésekkel, oklevelekkel, virágokkal köszöntötték a dunakeszin tanító tanárokat a pedagógus nap alkalmából. A Dunakeszi Post a helyszínen járt.

Szépen terített asztalok várták a városban tanító pedagógusokat

Míg május utolsó vasárnapján a gyerekeket ünnepeljük, addig június első vasárnapján azokat a pedagógusokat, akik sokszor az életüket áldozzák arra, hogy tudásukat a jövő generációjának átadják.

A Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium aulája ebből az alkalomból péntek délután megtelt óriási, szépen terített, hosszú asztalokkal, amit egy-egy intézmény pedagógusai foglaltak el. Az összes városi oktatási intézmény gyermeknevelője ott ezen a napon, legyen az óvoda, általános iskola és gimnázium. A város nevében pedig részt vett az eseményen Tuzson Bence országgyűlési képviselő, Dióssi Csaba polgármester, Erdész Zoltán alpolgármester és Eich László tankerületi igazgató, akik méltatták beszédeikben a pedagógusokat, és szót ejtettek a város oktatásra fordított kiemelt figyelméről, melyet egyöntetűen fontosnak tartottak.

Dióssi Csaba polgármester a város nevében köszöntötte a pedagógusokat

Hogy mégis miért?  Többféle szempontból járták körül a témát. Dióssi Csaba egy Magyarországon különleges tényt emelt ki:

országszerte kimagasló Dunakeszin a születő gyermekek száma.

És nem csupán átmenetileg több a születendő gyermek, hanem a városban tartósan nagyobb a születési arány a halálozásinál. Éppen ezért lényegesnek tartotta kiemelni, hogy milyen fejlesztések voltak eddig az oktatás és gyermeknevelés területén. Az előző ciklus alatt két óvoda épült, a mostaniban pedig egy iskola és várhatóan egy óvoda. Emellett kiemelte, hogy éppen abban az oktatási intézményben tartották az ünnepséget, mely a gimnáziumok országos ranglistáján a 30. helyen szerepel stabilan, ezzel óriási múlttal rendelkező intézményeket is megelőzve méltán lehet büszke a város az ott folyó oktatási színvonalra, és az azt végző pedagógusokra.

A Virtuózokból is ismert Ungár Cecília zongorajátékával köszöntötte a tanárokat

A résztvevő pedagógusokat a beszédek után ünnepi műsorral köszöntötték a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola diákjai. Fellépett a Virtuózokból is ismert Ungár Cecília, valamint a szintén országos sikereket maga mögött tudható et Vie dance tánccsoport. Emellett a Dunakeszi várossá válásának alkalmából egy olyan pólót is kaptak a pedagógusok, melyen az intézményük neve is rajta szerepel. Végül az ünnepségre végül egy közös vacsorával zárult, de ne rohanjunk ennyire előre.

Az et Vie dance tánccsoport látványos műsorral lépett fel

A város vezetői ugyanis ezen az eseményen átadták az Év Pedagógusa kitüntetéseket. Néhány gyors kérdésből az is kiderült számunkra, hogy sem a kitüntetettek, sem pedig a kollégák nem tudták, hogy ki fogja kapni ezeket az elismeréseket. Mindenesetre felemelően szép volt, ahogy egymás sikereinek őszintén és szívből örültek a jelenlévő oktatók.

Év pedagógusai: Krix Antalné -Radnóti Miklós Gimnázium, Köcski Mária – Fazekas Mihály Általános Iskola, Madárné Kondacs Mária – Játszóház tagóvoda vezetője

Három pedagógust kapta ki idén ezt a rangos elismerést: Madárné Kondacs Mária, Krix Antalné és Köcski Mária, akiknek vitathatatlan érdemeiket is kiemelték, többek között azt, hogy a diákjai országos sikereket érnek el.

A városi tanárokat azonban nem csupán Dunakeszi becsüli meg, hiszen nincs olyan év szinte, hogy ne kapna valamelyik tanár országos elismerést. Így elhangzott az is: idén Erhardt Zoltán nyerte el a Graphisoft Díjat.

Varga Tibor, a Radnóti Gimnázium frissen nyugdíjba vonult igazgatója

Mindemellett köszöntötték azokat a tanárokat is, akik idén vonulnak nyugállományba, hiszen ez a pedagógus pálya gyakran legfájóbb és legfelemelőbb pillanata. Így búcsúztatták Póczik Miklósné Évát, aki évtizedek óta dolgozott, majd vezette a Piros óvodát. A Radnóti Miklós Gimnázium igazgatójától, Varga Tibortól úgy köszöntek el, hogy számítanak továbbra is a munkájára. A szűnni nem akaró tapsvihar jelezte: a munkatársai szeretik, becsülik őt, és mindannyian elismerik a munkáját.

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/dunakeszipost/videos/1785082911802975/” width=”800″ height=”600″ onlyvideo=”1″]

Végül pedig a színes diplomák átadása következett, melyet azok kaptak, akik ötven, hatvan, hatvanöt és hetven éve diplomáztak. Aranydiplomát kapott Dr. Domoszlai Erzsébet. Gyémánt diplomát adtak át Rab Péternének, Szilágyi Imrénének, Török Györgynek. Vas diplomát kapott Kőrösi Istvánné, valamint rubint diplomát Törökné Boros Saroltának.

Szép virágcsokrokkal köszöntötték a kitüntetett pedagógusokat

A Dunakeszi Post hamarosan egy cikksorozatban is bemutatja az Év Pedagógusa címmel kitüntetett pedagógusokat. Tartsanak velünk!

Előző cikkTűz Dunakeszin: egy család otthon nélkül maradt
Következő cikkSzexuális erőszakkal gyanúsították meg a dunakeszi rendőrök a fóti férfit