A Dunakeszi VOKE József Attila Művelődési Központ idén számos színházi programmal szeretné kibővíteni kínálatát, így nemsokára a Ne most, drágám című darabot tekinthetjük meg városunkban.

fdgbfgfgbhfgbh

„A művelődési központ folyamatosan szeretné bővíteni programkínálatát a lakossági igények figyelembevételével. Ennek alapján az idei esztendőben szeretnénk visszahozni a ház falai közé a színházi kultúrát, ezért Dunakeszi Teátrum néven színházi programot indítunk el”– mondta Csoma Attila, a művelődési központ igazgatója.

„A Teátrumban először Ray Cooney és John Chapman Ne most, drágám! című vígjátékát mutatjuk be. A főbb szerepekben Hujber Ferenccel, Pindroch Csabával és Xantus Barbarával találkozunk. A bemutató napja február 18. Nagyon kíváncsiak vagyunk a közönség véleményére, reakciójára. Szeretnénk ha nem csak egy egyszeri alkalomról lenne szó, hanem kialakulna egy színházkedvelő közönség a művelődési központ körül és állandóan működő színházi élet lenne a városban”-tette hozzá Csoma Attila.

„Végezetül engedjék meg, hogy a Dunakeszi Post minden kedves olvasójának nagyon boldog új esztendőt kívánjak. Remélem minél többet találkozunk majd a művelődési központ programjain.”

A jókívánságokat ezúton is nagyon szépen köszönjük, viszont kívánunk sikerekben gazdag, boldog új esztendőt!

Miről is szól a Ne most, drágám?

Szeretők, nercek, hiányosan öltözött hölgyek szekrénybe rejtve – mindez London legelegánsabb szőrmeszalonjában, ahol különös adás-vétel zajlik. A nercbunda a női szívek és vágyak régóta ismert tartozéka. Gilbert (Hujber Ferenc), az élvhajhász üzletember és felfújt hólyag a hódítás reményében cselhez folyamodik – nercbundát készül ajándékozni Janie-nek, a gyönyörű sztriptíztáncosnőnek. Az akció akadálya egyedül Janie férje, aki gyanakodna felesége tízezer fontos, vadonatúj bundájának láttán. Az események felpörögnek. A nőügyekben páratlanul találékony Gilbert beindítja a megoldás gépezetét, sőt igyekszik rávenni Janie férjét, hogy ő vásárolja meg a páratlan ruhadarabot az ár tizedéért. Gilbertnek semmi sem drága nyélbe ütni az üzletet. Ám, hogy a luxusnerc ára a csalások és lebukások okozta félelmek miatt a végén már csupán századába kerül, arra még a sokat látott üzlettárs, Arnold (Pindroch Csaba) sincs fölkészülve. Gilbert és Arnold a téboly szélén állnak, és tanácstalanul nézik, amint Janie megválik minden ruhájától és ragaszkodik hozzá, hogy nerc nélkül nem hagyja el az elegáns szőrmeszalont.

Sűrűsödő időközökben jelennek meg házasságtörő férjek és feleségek, megsokszorozódnak a hölgyekről le és felkerülő különböző ruhadarabok. A negyedik emeleti szőrmeszalon ablakából a legváltozatosabb öltözékek és használati tárgyak röpködnek. Szállnak a bundák…A szerzőpárosból Ray Cooney régi ismerősünk. A miniszter félrelép című vígjátéka nagy sikert aratott úgy a színházakban, mint a filmvásznon.

A Dunakeszi Teátrumban a Veres 1 Színház előadásában először játszik együtt színpadon a filmen – Valami Amerika 1-2. – partnerként egymást már jól ismerő Hujber Ferenc és Pindroch Csaba. A darab vidéki színházi ősbemutató. Magyarországon eddig csak a Madách Színházban játszották.

ne_most_dragam_dunakeszi_plakat

Az előadás időtartama 110 perc.

Az előadás jegyárai: 2.300,-Ft, 2.600,-Ft, 2.900,-Ft

jegytukor razva

Előző cikkMagyar kultúra napja Dunakeszin
Következő cikkMegújulnak az intézményi játszóudvarok