Szirénapróbát tartanak hétfőn Gödön. Ha a szél éppen onnét fúj majd, Dunakeszin is hallható lesz a hátborzongató hang.

A napokban helyezik üzembe a Samsung SDI gödi gyára köré telepített Monitoring Lakossági Riasztó és Tájékoztató Rendszert. Ennek első teljeskörű, vagyis hangos üzemi próbáját május 10-én, hétfőn 11 órakor tartják.

A nyugtalanság elkerülésére a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt is közölte, hogy a jövőben a gödi gyár minden hónap első hétfőjén tart majd teljeskörű vagy csökkentett üzemű hangos szirénapróbát. Kivételt a tervek szerint csak az ünnepnapok jelentenek majd.

Normál időjárási körülmények között a szirénák hangja nem éri el Dunakeszit, de bármelyik hónap első hétfőjén fordulhat úgy a szél, hogy nálunk is lehet majd hallani a vijjogást.

Előző cikkHiába várjuk – az idén is elmarad a Sziget
Következő cikkGéppuskalövésektől volt hangos csütörtök este Dunakeszi