Lezárásokra és forgalomterelésre számítanak a dunakeszi rendőrök az M2-es felújításakor. Már készülnek rá. A pontos menetrend még nem ismert. A NIF hétfőn közölte, hogy április 3-án tájékoztatja a dunakeszieket.

Várhatóan áprilisban kezdődik az építkezés és 2019-ben fejeződik be. A fejlesztést követõen Budapest és Vác között végig óránként 110 kilométerrel lehet majd haladni. MTI Fotó: Kovács Tamás
Várhatóan áprilisban kezdődik az építkezés és 2019-ben fejeződik be. A fejlesztést követően Budapest és Vác között végig óránként 110 kilométerrel lehet majd haladni. MTI Fotó: Kovács Tamás

Az M2 gyorsforgalmi út megvalósítása Budapest – Vác a kivitelezés megkezdése előtt a NIF Zrt. és a kivitelező lakossági fórumot tart majd április folyamán – tervezetten Dunakeszin is – ahol többek között az utasforgalmat érintő információkról is tájékoztatást nyújtunk – ezt a választ kaptuk arra a kérésünkre, hogy mikor indulnak meg azok az építkezések az autóúton, amelyek már lezárással is járnak.

Dunakeszin azt hallani, de a NIF ezt nem erősítette meg, hogy április 3-án lenne egy ilyen fórum. Ezzel kapcsolatban a NIF azt írta:

Jelenleg folyamatban van a fórum pontos időpontjának és helyszínének egyeztetése.

A dunakeszi rendőrök mindenesetre készülnek a forgalmi változásokra. Pénteki sajtótájékoztatójukon arról beszéltek, hogy várhatóan lassabban lehet majd autóval bejutni Budapestre. A rendőrök arra készülnek, hogy segítsék a közlekedőket az új forgalmi rend megszokásában.

A korábbi tájékoztatás szerint a munkálatok 2 évig is eltarthatnak. Ennek keretében Vácig 2×2 sávosra bővül az M2-es és kap két új csomópontot is.

UPDATE: A NIF április 3-án (hétfőn), 18:00 órakor a Házasságkötő teremben tartja tájékoztatóját. Pontos cím: Dunakeszi, Szent István út 19.

Előző cikkFontos információk: őket hívhatja, ha a bajba kerül!
Következő cikkMagyar Örökség-díjat kapott Gombóc Artúr megrajzolója