2013-ban indult el az ALcSófesztivál, azóta is ugyanaz a szervezők célja: hagyományteremtő szándék mentén alsói közösségi esemény szervezése színes, érdekes, közkedvelt zenés-táncos programokkal. Idén a lecsós finomságok után többek között Nótár Mary koncertre bulizhatnak a dunakesziek. Igen, az esti program a dunakeszi lakosoknak szól.

Főzés a tavalyi rendezvényen

A szombati ALcSÓfesztivál helyszínén délután 14:00 órától a szervezők – segítőik révén – folyamatosan osztják majd a karszalagot a jelenlévőknek. Nem fontos előre regisztrálni! A helyszínen a belépési pontokon csak a 17:00 óra után érkezők esetében nézik majd a szervezők a lakcímet (lakcímkártyát, Dunakeszi-kártyát).

A karszalagos megoldás bevezetésének oka, hogy az ALcSÓfesztivál szervezői a rendezvényt elsősorban az Alsón élők és azok közvetlen meghívottjai (rokonai, barátai) részére találták ki és szervezik meg évről évre. Aki mégis regisztrálni szeretne, az ezen a linken megteheti, és így előre, szerdától folyamatosan – a regisztráció során megadott e-mail címre küldendő tájékoztatóban leírt módon – felveheti majd az igényelt darabszámú karszalagot a Korona Kávézó és Sörözőben.

Íme a részletes program:

Helyszín: Dunakeszi alsó, Muskátli utca, a Korona söröző előtt.

Előző cikkIsmét Dumaszínház Dunakeszin
Következő cikkItt a várt nyomtatvány a többgenerációs ingatlanban lakók kedvezményes földgáz használatáról