Szeptember 3-5. között rendezik az idei Dunakeszi Fesztet. Tavaly a rendezvény elmaradt a járvány miatt. Idén a nagy koncertekre belépődíj van, Dunakeszi Kártyával azonban ingyenes a két és fél nap. Kijelölték azt a helyet is, ahol parkolhat.

Mint arról már több cikkben is beszámoltunk, Dunakeszi Kártyával ingyenes az idei Dunakeszi Feszt, egyébként a 2 és fél napos rendezvényre 9500 forint a bérlet, de napi jegyeket is lehet vásárolni 2500, 4000 és 4500 forintért.

Elkészült a rendezvény plakátja is, ebből kiderült, hogy hol lehet majd parkolni. Egyrészt a Kiserőd utcánál pár hónapja átadott parkolóban, de a szervezők azzal számolnak, hogy itt kevés lesz a hely. Ezért a mögötte lévő mezőt is kijelölték parkolónak.

Fontos még, hogy a Katonadomb utcában nem lehet parkolni, itt lesz amúgy a beléptetés a rendezvény helyszínére akkor, amikor jegyet kérnek. Szintén nem lehet parkolni a Liget utcán, a Munkás utca és a Kagyló utca között, valamint a Kagyló utca első 70 méterén, mert arra megy majd a busz.

Apropó jegy. Napközben a Feszt ingyenes, délután fél 6 óra körül kérik majd meg szombaton és vasárnap a vendégeket: hagyják el a területet, hogy kb. fél 7-től újra beengedhessék az embereket. Ekkor már jeggyel, vagy Dunakeszi Kártyával lehet csak visszajönni vagy érkezni. (Dunakeszi App-ot okostelefonjára letöltve tud ingyenesen Dunakeszi Kártyát igényelni.) Pénteken Wellhello, szombaton Noxtalgia + DJ-éjszaka, vasárnap a Magna Cum Laude lesz a fő attrakció.

Kiderült az is, hogy a kis színpad a strandra költözik, és

itt végig ingyenes a program,

magyarán, aki nem kíváncsi a Wellhellóra vagy a Magna Cum Laudéra, az is egész nap fesztiválozhat. Halász Judit vasárnapi, 11 órakor kezdődő koncertje a nagy színpadon nézhető meg.

További részletek a jegyekről és a Dunakeszi Kártyáról ide kattintva.

Előző cikkEzt az amúgy finom kefirt azonnal vigye vissza az Aldiba
Következő cikkBudapesten közlekedési korlátozásokkal jár a katolikus világesemény