Jelenleg összesen 13 elfogatóparancs van érvényben a Dunakeszi Rendőrkapitányságon. Egy 29 éves férfi ellen kettő is. A keresett bűnözők fele külföldi, van köztük egy mongol tolvaj is.

Ha valaki tudja, hogy hol lehet a 29 éves Kapitány Dániel István, az mindenképpen szóljon a dunakeszi rendőröknek, mert nagyon szeretnék megtalálni. Ő az egyik abból a 12 emberből, akik ellen elfogatóparancsot adott ki a helyi rendőrkapitányság, ráadásul ellene mindjárt kettőt is. A férfi ellen először 2019 októberében adtak ki elfogatóparancsot, akkor bódultan kocsikázott a városban a gyanú szerint. Ezután pedig nem telt el egy év sem, amikor már garázdasággal is meggyanúsították.  

A Dunakeszi Rendőrkapitányság körözési listája egyébként azért érdekesebb mint szinte az összes többi rendőrségé, mert a keresett emberek fele nem magyar állampolgár. 

A legrégebben, 2015 óta egy szöuli születésű amerikai állampolgárt keresnek. Kwan Wong Lee-t azért szeretnél előkeríteni, mert meglopott valakit. A legutóbb pedig a román állampolgár Gergely Sándor József került fel a listára. Őt négy napja  körözik, mert részegen vezetett. Rajta kívül van még egy román férfi a listán, aki szintén ittas vezetés miatt került oda.

Egy 30 éves Budapesten született, de mongol állampolgárságú férfi pedig sikkasztott, és őt sem találják. Rajtuk kívül keresnek még egy ukrán férfit is  kifosztás miatt, és van a listán egy 48 éves férfi, akit zaklatással gyanúsítanak. 

Érdekes, hogy mindössze egy nő ellen adtak ki elfogatóparancsot. A 25 éves Sárközi Nikolettet csalás miatt keresik.

Elfogatóparancsot egyébként nem csak a rendőrség, hanem az ügyész, vagy a bíróság is kiadhat. Utóbbi általában akkor szokta, ha valaki szabályszerű idézés ellenére sem jelenik meg a tárgyaláson. A rendőrség pedig akkor, ha bűncselekményt sejt. A rendőrségi körözéseket általában a bűncselekmény helyszíne szerinti kapitányság adja ki. Viszont jó tudni, hogy az elfogatóparancs és a személykörözés fogalmai keverednek egymással. A két jogintézmény abban hasonlít, hogy az érintett ember mindkettő alapján bekerülhet a körözési rendszerbe. A körözés önmagában viszont csak arra jogosítja fel a rendőrséget, hogy a keresett embert azonosítsa és megtalálja. Aki ellen viszont elfogatóparancsot adtak ki, azt 72 órán belül bíróság elé kell állítani, hogy döntsenek a letartóztatásáról. 

Előző cikkSzázezrek várják a Duna-parton a tűzijátékot. Frissítés! Rendben lezajlott
Következő cikkSzétverte a jég Kabát Péter autóját, Dunakesziről ment éppen haza