A 2014-15-ös bajnoki idényben szereplő NB I-es klubokat működtető cégek összesen 3,98 milliárd forintos mérleg szerinti veszteséget könyvelhettek el 2014-ben.

mindössze öt klub volt nyereséges

A legnagyobb veszteséget a bajnok Videoton érte el tavaly: a Fehérvár F.C. Kft. -1,4 milliárd forintos eredménnyel zárt. A székesfehérvári klub egyébként 2013-ban is masszívan veszteségesen (-811,5 millió forint) működött.Öt klubnak volt profitja

A legnagyobb nyereséget a Ferencváros érte el: az FTC Labdarúgó Zrt. a 2013-as 124,5 millió forint után tavaly is pluszban zárt, és 45,4 millió forint mérleg szerinti eredményt ért el. 2014-ben mindössze öt olyan klub volt, amely nyereségesen működött: az ezüstérmes FTC-n kívül a Budapest Honvéd (16,8 millió forint), a Diósgyőr (9,9 millió forint), a Nyíregyháza (7,5 millió forint) és a Kecskemét (0,2 millió forint).

Előző cikkFolytatják a vágányfelújítást a Körúton
Következő cikkEgy nap az önzetlen segítségnyújtás jegyében