Zentai Katival, az új gimnázium megbízott tagintézmény-vezetőjével beszélgettünk az aktuális helyzetről, a célokról, és a “kezdő nyolcasról”.

Először is, kezdjük azzal, hogy megismerjük önt. Mikor és hogyan kapcsolódott be a városi oktatásba?

Több, mint 50 éve Dunakeszin élek, hiszen három hónapos koromban költöztem ide Németországból, ahol születtem. Átéltem, ahogy a macskaköves, kis községből lassan város, majd szinte túlnőve önmagát, nagyváros lett. Édesanyámnak köszönhetően két nyelven nőttem fel, amely alapvetően meghatározta a későbbi pályámat. Dunakeszin végeztem a középiskolai tanulmányaimat a Radnóti Miklós Gimnáziumban, és ezt követően Szegeden tanultam a József Attila Tudományegyetemen angol-német szakon. Az egyetemi évek alatt ösztöndíjasként lehetőségem volt Düsseldorfban, Potsdamban is tanulni. Elvégeztem a tolmácsképzőt, közoktatásvezetői szakvizsgát szereztem az évek alatt. Angol-német nyelvtanár és német tolmács vagyok. Két gyermekem jelenleg egyetemista.

10 éve a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban dolgozom, előtte 15 évig a Lotte Nyelviskolában. Mindkét hely alapvetően meghatározó szakmailag és emberileg számomra. Hat évig voltam a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium intézményvezető-helyettese. A gimnázium vezetője, Varga Tibor és Nyiri István bizalma és támogatása a mai napig végigkíséri a munkámat.

Minden adott az évkezdéshez?

Igen, az évet reményeim szerint zavartalanul tudjuk megkezdeni. Ha őszinte vagyok, akkor, amikor mindenki tanárhiányról beszél, a leginkább attól tartottam, hogy a tantestület tagjait nehezen fogom megtalálni. Az álláshirdetésekre adott visszajelzések azonban megmutatták, hogy a majdan felépülő diákváros nagyon sok kollégát vonz. Sokan úgy gondolkodnak, hogy szeretnének Dunakeszin dolgozni, egy új iskola kialakításában részt venni, és szeretnének egy nagyon modern középiskolában tanítani. Nehéz volt választani. Alapvetően olyan kollégákat kerestem, akik amellett, hogy saját szakterületükön magas szintű szakmai tudással rendelkeznek, készek arra, hogy együtt gondolkodjanak egy teljesen új iskola alapjainak, képzésének, arculatának, és akár mindennapi életének kialakításában. Ez nem kis munka, de megtisztelő és egyben hihetetlenül inspiráló. 

A „kezdő nyolcas” – ahogy én hívom a kollégáimat – megvan, és izgatottan várja a feladatokat, a diákokat. Az idei évben két nyelvi előkészítős osztállyal indulunk, amely emelt szintű nyelvoktatást biztosít angol nyelvből. Emellett a diákok kezdő szinten a német nyelvet tanulják. A közismereti tantárgyak a nyelvi előkészítő évfolyam tanrendjében alacsony óraszámban szerepelnek. Emelt szintű oktatásban részesülnek a diákjaink informatikából is. A testneveléstantárgy okozott némi fejtörést, hiszen az órák megtartása a helyi Bárdos Lajos Általános Iskolában az ottani nagy létszám miatt nem volt megoldott. A Dunakeszi Városi Sportegyesület támogatásával és segítségével azonban sikerült megoldást találni erre is.

A humán erőforráson kívül az iskola kialakítása nagy feladat. Dunakeszi egykori járási hivatalának épületét alakítják át, napról napra egyre szebb és lakhatóbb. Nagyon fontosnak tartom, hogy az itt kezdő diákok a diákváros felépüléséig ebben az átmeneti időszakban is a lehető legkényelmesebb körülmények között magas szintű oktatásban részesüljenek. Ehhez Dunakeszi Város Önkormányzata minden segítséget megad. Az iskola udvarának kialakítását elvállalta, és már meg is kezdték a munkálatokat. Hihetetlen jó érzés megélni, ahogy a város számos intézménye támogatja és segíti az átmeneti állapot nehézségeinek megoldását, és a zavartalan oktatás biztosítását.

Hány gyerek hány osztályban fog itt tanulni?

A jelenlegi tanuló létszám 54, azaz két 27 fős osztállyal tudjuk a 2022/2023-as tanévet elkezdeni. Ez rendkívül örömteli számunkra, hiszen a felvételi eljárás lezárását követő miniszteri döntés után lehetett csak egy új rendkívüli felvételi eljárást kiírni. Ez nagy mértékben megnehezítette a munkánkat, hiszen ekkorra már a tanulók nagy része eldöntötte, hogy melyik középiskolában folytatja a tanulmányait, és volt olyan is, aki már be is iratkozott. Ennek ellenére a szülők úgy döntöttek, hogy inkább helyben járatják a gyermekeiket iskolába, vállalják egy új intézmény megalakításával járó bizonytalanságokat.

Mi a tapasztalata a szülők részéről? Sokan jelentkeztek ide annak ellenére, hogy egy ideig átmeneti helyen zajlik az oktatás?

Mint már említettem, a szülők bizalma töretlen. Mindenkiben bizonyára sok a kérdés, de nyitott kommunikációval és kölcsönös türelemmel, segítséggel a legfontosabb cél elérhető: a gyermekeik itt helyben, magas színvonalú oktatásban részesülhetnek, és ha átmenetileg kényelmetlenebb körülmények között is, de részesei lehetnek egy olyan iskola megszületésének, amelynek a középpontjában a diákok állnak.

Várhatóan mikor költözhetnek át a végleges helyükre?

Mindig óvatos vagyok, és inkább pesszimista a jövendöléseket illetően. Előreláthatólag 2024 szeptemberében a tanévet már a diáknegyed új épületeiben kezdhetjük. A feladatunk most a jelenre koncentrálni, arra, hogy jelen körülmények között is elinduljon a tanév, és a tanulóink a lehető legjobban érezzék magukat a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium IV. Béla Király Tagintézményében.

Mit jelent Dunakeszinek, a helyi oktatásnak a Dunakeszi Diáknegyed? Mit várnak a beruházástól?

Véleményem szerint a Dunakeszi Diáknegyed megépülésével, azon belül a Dunakeszi IV. Béla Király Gimnázium elindulásával, új helyzet alakul ki a városban a középfokú oktatás területén. A diáknegyed több mint háromszáz családnak ad lehetőséget azzal, hogy a gyermekeik helyben folytathatják a tanulmányaikat. Ez azért is fontos, mert Dunakeszin évente 500 gyerek fejezi be az általános iskolát, közülük csak 100-an jutnak be a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumba. Láthatóan a város kinőtte már ezt az egy gimnáziumot, szükség van egy másikra is.

A diáknegyedben felépülő és működését megkezdő két intézmény, valamint a már meglévő Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium hatalmas lehetőséget jelent a városunknak és a környék fiataljainak. A minden bizonnyal már a kezdetektől fogva népszerű középiskolák új lehetőségeket, és új középiskolai férőhelyeket fognak teremteni a városban, és a vonzáskörzetébe tartozó településeken tanuló, végzős nyolcadik osztályos tanulók számára. Számos lehetőség nyílik a diákság előtt, hiszen újabb szakirányok és újabb megszerezhető végzettségek kerülnek előtérbe. A három intézmény közös munkájával és együttműködésével rendkívül széles kínálatot biztosíthat általános iskolát végző diákoknak. Több ezer diák helyben választhatja ki a képességeinek, vágyainak megfelelő képzési formákat. Mind a három intézménynek úgy kellene átgondolnia a képzési struktúráját, hogy a kínálatot növelve, egymást kiegészítve tudjanak működni. Az összehangoltság, a közös munka alapja lehet egy minden szakterületre kiterjedő oktatásnak a városunkban.

Előző cikkA rendőrség szerint sem követett el bűncselekményt Varga Zoltán Péter
Következő cikkÚj orvos a IX. sz. házi orvosi körzetben