Biztonságosabbá teszik a strandolást minden fürdőző, pihenni vágyó számára a Katonadombnál található területén. Június elsejével strandőrség indul Dunakeszin. Utánajártunk a részleteknek.

A nyár elején induló strandfelügyeletről kérdeztük a program vezetőjét, Lengyel Pétert, aki a MÁV alkalmazásában nyugdíjazásáig tulajdonvédelemmel foglakozott.

Amint a Postnak elmondta: Három fővel indul el a strandőr program, így 2019 június elseje és szeptember elseje között minden nap találkozhatnak strandőrrel a szabadstrand területén. Feladataik közé tartozik a játszótér biztonságának a felügyelete, információadás és segítségnyújtás a strandolók számára – olyan esetekben például, mint lopás, gyermek eltűnése stb., – valamint az autók és a kutyák távol tartása a területtől a biztonságos strandolás érdekében.

A kutyákkal érkezők gazdik számára is lesz lehetőség a fürdésre, méghozzá a Budapest irányában kialakított kutyás szabadstrand területén.

A strandőrök hétfőtől péntekig 15 és 20 óra között, szombaton és vasárnap (valamint ünnepnapokon) délelőtt 10 órától egészen 20 óráig látnak el szolgálatat. Könnyen felismerhetik majd őket egyenruhájuk alapján, mely egy sárgás-zöldes formamellényből áll, amin a strandfelügyelet szó szerepel, illetve igazolványt is fognak viselni. Forduljanak hozzájuk bizalommal.