Dr. Mervald Anna 75 éves volt. Részt vett a Dunakeszi Német Nemzetiségi Önkormányzat megalapításában, annak örökös elnök asszonya volt. Hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után szombaton tért meg teremtőjéhez – írja megemlékezésében a német nemzetiségi önkormányzat.

Dr. Mervald Anna 1946-ban csömöri sváb családban született. 38 évig ügyvédként dolgozott, majd nyugdíjas éveiben költözött Dunakeszire. 2010-től vezette a német nemzetiségi önkormányzatot, amely azóta a városi rendezvényekhez kapcsolódva is népszerűsítette a sváb népi hagyományokat.

2014-ben kitartó munkával német nemzetiségi oktatást indított el a Fazekas Mihály Általános Iskolában, 8 osztályos felmenő rendszerben. Ennek eredményeképpen idén már több mint 400 gyermek vesz részt ebben az oktatási formában. Dunakeszi öt általános iskolájában és gimnáziumában a 2009-ben alapított Tanári és Diák Lenau-díjjal járult hozzá a német nyelvoktatás színvonalának emeléséhez. Segítette a német nyelvi táborokat, a partneriskolai kapcsolatok létrejöttét és működését a Radnóti Miklós Gimnázium és a németországi Elmshorn város Bismarck Gimnáziuma között, illetve a testvérvárosi együttműködés kialakítását Deggendorffal.

Dr. Mervald Anna Dunakeszin számtalan kulturális, zenei és képzőművészeti kiállítás és műsor szervezésében vett aktívan részt.

Előző cikk„Legalább száz éve várok rá…” – Pál Utcai Fiúk zenei kvíz
Következő cikkNem volt jó reggel vonatozni Dunakeszin