A polgármester és az országgyűlési képviselő gyújtotta meg a 4. lila adventi gyertyát a Casalgrande téren.

A 4. gyerta színe lila és a bűnbánatot jelképezi, de egyben azt is jelzi, hogy megtartható az ünnep. Amikor a negyedik gyertya lángja is felragyog, eszünkbe juthat a napkeleti bölcseket vezető betlehemi csillag ragyogása. Ha tehát már mindegyik gyertya ég, ez azt jelenti, hogy elérkezett a karácsony: boldogan ünnepelhetjük Jézus Krisztus születését és a végtelen szeretetet.

A bűn meddővé tesz, és elvakít – erről beszélt Dr. Farkas László, a Szent Imre-templom plébánosa. Egyben Szűz Mária példáján felhívta a figyelmet, hogy miközben terhességnek mondják, inkább áldott állapotnak kellene hívni a várandóságot.

A Casalgrande téren Dióssi Csaba és Tuzson Bence gyújtották meg a a lila gyertyát.

Előző cikkDíszekkel pompázik szombat óta a dunakesziek karácsonyfája
Következő cikkÉtel, ital, fürdő – télen is kampányolnak