2,03 milliárd forintból újul meg a Radnóti Gimnázium. Ez az összeg, és a gimnázium neve is megjelent a Magyar Közlönyben.

Összesen 2,03 milliárd forintot költenek majd a Radnóti Gimnázium teljes energetikai beruházására. Ez magában foglalja majd a tornacsarnok födémszerkezetének kicserélését is, amely az eddigi súlyos beázásokat okozta.

A 2 milliárd egyébként KEHOP pénz, azaz a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program része, és mint ilyen, jelentős részben európai uniós forrás. A magyar állam 273 743 732 forintot tesz hozzá (erről szól a kormányhatározat). A város honlapja ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz: bár korábban már sikeresen pályázott energetikai rendszerének megújítására a Radnóti Gimnázium, ám a kivitelező által készített tervek alapján kiderült, hogy nagyobb volumenű beruházásra van szükség, mint amivel korábban számoltak. Most azonban

Tuzson Bence országgyűlési képviselő, kormányzati államtitkár közbenjárásával állami többlettámogatáshoz jutott a gimnázium fenntartója,

amelynek segítségével már minden akadály elhárult a felújítás elől.

A beruházás kedvezményezettje, ezt is nevesítik a közlönyben, az “NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (konzorciumvezető) Klebelsberg Központ”.

A közlönyben egyébként arról is rendelkeznek, hogy a magyar állam biztosít egy, az EU felé nem elszámolható részt, és mindezért az innovációs minisztérium a felelős, azonnali végrehajtással. A nevesítés okán ez a pénz tehát megvan a gimnázium számára.

 

 

Előző cikkJöttek a rendőrök és segítettek
Következő cikkÁllásajánlatok a városházán