A Duna a hazai szakaszán árad. A folyó közepes vízállású – áll az Országos Vízjelző Szolgálat honlapján. A tegnap frissített adatok szerint ma délután várható a tetőzés Budapest térségében. A dunakeszi strand játszóterét mindenképpen elönti a folyó, a Rév utcánál lezárták a Duna sort.

Péntek délután már tudunk fertőtleníteni, ha úgy adódik – mondta el a Postnak Turányi Balázs. A Dunakeszi Közüzemi Kft. vagyongazdálkodási vezetője azonban arról is beszélt, hogy ők is folyamatosan nézik az előrejelzéseket és egyelőre sok a bizonytalanság ezekben.

A parton lévő két büfé közül az egyiket elvitték, de a másik a helyén maradt. Az utóbbinál úgy tudjuk, hogy felújítást terveztek, így az ár elvonulása után ezt amúgy is megcsinálják.

Kihívás lesz a sok uszadék eltávolítása is, de ezt is megoldják – ígérte Turányi Balázs. Ha minden jól megy, akkor már vasárnap újra lehet strandolni Dunakeszin, de a realitás inkább a keddi nap lehet.

Előző cikkFa dőlt az M0-ra az M2-es és az M3-as között
Következő cikkHa van Dunakeszi Kártyája, akkor ingyenes a dunakeszi légi parádé