Kábítószer-kereső kutyával érkeztek Dunakeszire a váci rendőrök. Drogot kerestek és találtak a régóta megfigyelt férfinél.

A dunakeszi lakásban közel 59 gramm, krémes állagú, illetve növényi kábítószergyanús anyagot, tablettákat, 2 digitális mérleget, 36 simítózáras tasakot, növényi őrlőt, valamint közel 1,5 millió forintot foglaltak le – írja a rendőrség honlapja.

Az előállított 47 éves férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését, vallomást sem tett. Ennek ellenére a lefoglalt anyag és eszközök okán a rendőrök drogkereskedelemmel is meggyanúsíthatják.

A rendőrség felvételei

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás, nem engedték el a férfit, egyben kezdeményezik letartóztatását is.

Sajtóhírek alapján egy volt rendőrről van szó, akinek azonban egy ideje nem volt munkája. Sőt a 24.hu értesülése szerint szervezetében kokaint találtak.

Előző cikkVakcinahiánnyal magyarázza a kormány a korlátozások fenntartását
Következő cikkA jövő hét elején megkezdődik a regisztráció alapú oltás