Szeptemberben különleges óvoda nyílhat Dunakeszin sérült gyermekeknek  – erről is szó esett a Veni Vidi Vici alapítvány érzékenyítő családi napján. A rendezvénen ép és sérült gyerekek együtt játszottak.

 

Az önkormányzat a speciális nevelésű igényű gyerekeknek egy óvodát tervez nyitni szeptemberben – erről is beszélt Dióssi Csaba a Veni Vidi Vici alapítvány családi napján. A polgármester, mint a rendezvény fővédnöke azt is mondta, hogy örül annak a szellemiségnek és értékrendnek, amely keresztény alapokon nyugszik és segíti a sérült gyermekeket abban, hogy teljesebb életet tudjanak élni. Egyben megköszönte Gyenge Hajnalka és Balogné Lality Ágota munkáját.

Hegedűs-Gyenge Hajnalkával, a Veni Vidi Vici Alapítvány egyik alapítójával korábban a Post is beszélgetett már az alapítvány munkájáról annak apropóján, hogy a sérült gyermekek az új katolikus iskolában találtak otthonra. Akkor úgy fogalmazott: Az ilyen oktatásnak a szociális integráció a lényege, hogy egy épületen belül vannak a sérült és ép diákok. A tanteremben viszont mindenki a számára megfelelő tanrend szerint halad. Tehát az épek a NAT szerint tanulják a tantárgyakat, míg az alapítvány diákjai a nekik megfelelő speciális tanrendet követik. A szünetekben, iskolai rendezvényeken, az udvaron viszont van lehetőségük a diákoknak a találkozásra és a közös együttlétre.

Kérdeztük a mostani családi naphoz hasonló programokról is. Hegedűs-Gyenge Hajnalka úgy magyarázta az ilyen foglalkozásokat, hogy a közös játékok „bújtatott érzékenyítésen” alapulnak. Azt tapasztalják ugyanis, hogy az iskolai munka következtében a hétköznapi helyzetekben (játszótér, bolt, város rendezvényei…) amikor véletlen találkozások voltak, sokkal nyitottabb, barátibb volt a szituáció, mint egy „idegen” környezetben.

 

Előző cikkA kisrészvényesek védik a Dunakeszi Járműjavítót
Következő cikkMa már 4 vonatot is lemondott a MÁV