Török Barbara és Török Boglárka őrmesterek egypetéjű ikrekként együtt élték át a gyerekkort, az iskolát, és közösen döntötték el, hogy rendőrök lesznek. Elválaszthatatlan társak: mindketten a Dunakeszi Rendőrkapitányság járőrei. A Zsaru Magazin beszélgetett velük zongoratanulásról, Barbie babákról, közrendvédelemről, és arról, milyen, ha az ember a testvére névtáblájával megy eligazításra.
Barbi és Bogi már gyerekként is elválaszthatatlanok voltak, akárcsak most, egyenruhásként. “Nem is tudom, mikor döntöttük el, hogy rendőrök leszünk” – kezdi Barbi, miközben összenéz a testvérével. “Egyik nyáron a pályaválasztásról beszélgettünk, és egyebek mellett akkor merült fel bennünk ez a lehetőség. Mindketten úgy gondoltuk, hogy nekünk való: közrend, járőrkocsi, intézkedés. Tetszett az elképzelés, hogy segíthetünk másokon. Bogi hozzátette: “A családban senki sem gondolta volna, hogy végül ezt a hivatást választjuk. Mi ugyanis a csajos dolgokat szerettük. Barbie babáztunk, sminkelgettünk és még zongoraórákra is jártunk. Mindenki biztos volt abban, hogy teljesen más pálya mellett döntünk. Már rendőrök voltunk, amikor valaki megkérdezte, hogyan fér össze a zongora és a fegyver.”

Gyerekként Ukrajnában nőttek fel, de a szakközépiskolát már Magyarországon, Csengerben kezdték. Később a Miskolci Rendvédelmi Technikumban folytatták a tanulmányaikat. Ott találkoztak az első kihívással, egyformaságuk miatt külön szakaszba osztották őket, amire Barbi így emlékszik vissza: “Kicsit meg is ijedtünk, hiszen amióta megszülettünk, együtt voltunk. Fura érzés volt, hogy szét kellett válnunk, de aztán megszoktuk. A tanulásban így is segítettük egymást.”
Azelőtt sosem jártak a környéken, de mára megszerették Dunakeszit
A gyakorlatot Mátészalkán kezdték. Aztán jött az újabb fordulat: ugyanarra a kapitányságra jelentkeztek, és fel is vették őket. Februárban álltak szolgálatba frissen végzett rendőrként. Bár mindketten a Dunakeszi Rendőrkapitánysághoz tartoznak, külön váltásban dolgoznak, és nem járőrözhetnek együtt, sőt, Barbara Fóton, Boglárka pedig Gödön teljesít szolgálatot. Bogi elmesélte, hogy azelőtt Pest megyében még soha nem jártak. “Eleinte persze izgultunk. Új város, új emberek, ráadásul messze az otthontól. Tartottunk tőle, hogyan fogadnak minket a kapitányságon. De kiváló közösségbe kerültünk, segítőkész kollégák közé, és már a várost is megszoktuk, megszerettük.”

Bogi veszi át a szót: “Jó környezetbe csöppentünk, és bár külön járőrözünk, a munkakapcsolat mégis megmaradt. Mosolygok is, amikor hallom Bogi hangját a szolgálati rádióban. A legviccesebb történetek viszont nem az utcán estek meg, hanem az öltözőben. Előfordult, hogy véletlenül Barbi egyenruháját vettem fel. Mentem reggel az eligazításra, és kérdezték, mit keresek ott, Bogi délelőttös. Mire válaszoltam, hogy de hát én vagyok Bogi! Mire rámutattak a névtáblámra: ‘Itt az áll, hogy Barbara” – Már kezdenek felismerni minket, bár néha összekevernek, de ilyenkor hallgatunk egymás nevére is” – mondják mosolyogva.
Gyakran kapnak bókokat és dicséreteket, de ezek nem hatják meg őket, ha közben valaki szabályt sért. Hogy milyen ikernek lenni egyenruhában? “Megérezzük, ha valami nincs rendben a másikkal, pontosan úgy, mint a civil életben. A közös munkanapok után otthon is sokszor megbeszéljük a tapasztalatokat, segítjük egymást, és együtt fejlődünk tovább, ahogy gyerekként is tettük. Vannak nehéz időszakok, de mindig próbáljuk a dolgokban meglátni a jót, és ez segít átlendülni a nehézségeken. Szeretnénk továbbtanulni. Nyitottak vagyunk mindenre, ami segíthet jobb rendőrré válni” – zárja a nyilatkozatot Barbara.
Az eredeti interjút Rádi Mónika készítette, fotó: Szabó Gabriella