Ahogy arról februárban írtunk, folyamatosak az új gimnázium távhővezeték bővítésével kapcsolatos munkálatok a városban. Plusz nyereség, hogy az önkormányzat a lehetőséget kihasználva a Fő úti járdát és az Aradi vértanúk terét is megújítja saját forrásból. A nyomvonal kijelölésénél fontos szempont volt, hogy a beruházás a lehető legkisebb mértékben zavarja az autós forgalmat, és a fákra is nagyon vigyáztak.

A beruházás célja, hogy a Klapka utca végén álló új, még épülő Dunakeszi Diáknegyed épületei őszre rákapcsolódjanak a Tallér utcából működtetett önálló hőforrással ellátott rendszerre, amit a Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. kezel. A munkálatok a Magyarság pályánál kezdődtek. A futópálya szélén fut majd a vezeték, majd a vasút alatt a cső sajtolásával folytatódik. Itt a meglévő platánfasor esetében speciális technológiával védik a gyökérzetet. Majd gyökérgát építésével a lefektetésre kerülő vezetéket is védeni fogják.

Távhővezeték nyomvonala

A Dunakanyar Régiónak Havas Levente, a Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. főmérnöke elmondta: a telken kívüli munkákkal most jutottak ki a 2-es főútig, a Klapka utcától sajtolással hozták át a csöveket a vasúti töltés alatt, majd átvezették a Magyarság Sporttelepen a sportpálya mentén. “A kész szakaszokon már a terület helyreállításán dolgozunk. A 2-es főút mentén egészen a Bárdos Lajos Általános Iskoláig felbontjuk a járdát az új vezeték fektetése miatt, amely elkészülte után a város új járdát épít ki teljes hosszban. A 2-es főút alatti átvezetésnél a csővezeték már meglévő csatornába lesz befűzve, így nem lesz szükség útlezárásra.”

Cél a zöldenergia

A Post kérdésére Havas Levente elmondta, hogy a Dunakeszi Közüzemi Kft. célja, hogy a távhőellátási rendszerbe megújuló energiaforrásokat kapcsoljanak be. Így idővel a Dunakeszi Diáknegyed ellátása is zöldenergia felhasználásával valósulhat meg.

Hosszú távon, mint zöldenergia-forrás nagyon jól beleillik a környezetvédelmet hangsúlyozó Zöld Dunakeszi Programba, melynek megvalósítása egyik célkitűzésünk”

Dióssi Csaba

Dióssi Csaba polgármester szerint a nyomvonal kijelölésénél fontos szempont volt, hogy a beruházás a lehető legkisebb mértékben zavarja az autós forgalmat. Valamint prioritást élvezezett még a fék védelme. “Úgy éreztük, hogy ki kell használnunk a helyzetet. Ha már egyszer a régi a járdát felbontja a kivitelező, ne a régi állapotokat állítsa vissza. Vállaltuk, hogy saját forrásból a Fő úton új, viacoloros járdát építünk, az Aradi vértanúk terénél pedig a park rendbetétele mellett a parkolási gondokat is orvosoljuk” – részletezte a polgármester.

Az Aradi vértanúk terét elhagyva a vezetéket a Nap utca alatt a Barátság útja 45. számig építik ki. Itt fog becsatlakozni a lakótelepet ellátó távvezetékbe. Ezen a szakaszon szükség lesz félpályás útfelbontásra. Mint Havas Levente hangsúlyozta, igyekeznek minél kevesebb terhet róni a lakosságra. Ezért többek között a kivitelező feladata a zajmérés a lakóingatlanok környezetében a munkavégzés ideje alatt. A tervek szerint négy hónapon belül a munkák nagy része véget ér.

Főkép: WHB group

Előző cikkDunakeszi sikerek a Lupa-Kupán
Következő cikkErre gyere, ne menj arra! – Útlezárás a Kossuth Lajos utcában