Október 7-én, szombaton izgalmas nap vár a sportot kedvelőkre, ugyanis egymás után lépnek pályára a VSD női és férfi felnőtt kézilabdacsapatai. A tét az egyik esetben a felsőházba jutás, a másik esetben az első győzelem bezsebelése, amihez kérik a dunakesziek szurkolását.

A női csapat a szezon során eddig 4 mérkőzésen 3 győzelmet és 1 vereséget jegyzett, és most a Füzesabony elleni mérkőzésre készülnek. A vendégek is eredményesen kezdték a szezont, 6 pontot gyűjtöttek az első négy meccsükön. Mindkét csapat a gödiek ellen szenvedte el az egyetlen vereségét, így a szombati mérkőzés a felsőházba jutás szempontjából kulcsfontosságú.

A mérkőzés 16 órakor kezdődik, és a hölgyek után 18 órakor a férfiak következnek. A nyár folyamán jelentős változáson áteső férfi felnőtt kézilabdacsapata is fontos mérkőzés előtt áll, amikor a BVSC-Zuglóval találkozik. Mindkét csapat 1-1 ponttal áll jelenleg a tabellán, és mindketten szeretnék az első győzelmüket begyűjteni. Egy régi rivalizálás jegyében zajlik a párharc, és garantáltan színvonalas és izgalmas mérkőzésekre számíthatunk.

A csapatok szerint a szurkolók jelenléte kulcsfontosságú a sikerhez, ezért mind a női, mind a férfi csapat várja a telt házat a Magyarság Sportcsarnokban! 

Előző cikkKözösen emlékeztek meg az aradi vértanúkról Dunakeszin
Következő cikkEurópa legnagyobb Halloween-fesztiváljára Dunakesziről is várják a rettegni vágyókat