Második alkalommal gyűltek össze Semmelweis Nap alkalmából a gödi egészségügyi dolgozók és a város vezetői. Mint Lenkei György, az önkormányzat szociális bizottságának elnöke megnyitójában hangsúlyozta, egy hagyomány veszi kezdetét azzal, hogy minden évben két, az egészségügyben dolgozó személy részére átadják a Gödi Polgárok Egészségéért Díjat. Magának a díjnak az ötlete a területen dolgozóktól származott, de az önkormányzat részéről nyitott fogadtatásra talált.

astellas_dij

Az idei két díjazott: Frey Lászlóné és dr. Kamarás Attila főorvos. Frey Lászlóné immár ötvenöt éve az egészségügy és szociális ellátás területén dolgozik. Elkötelezettsége, az emberek iránt érzett empátiája, hitvallása mindennél erősebb volt már fiatal éveiben is. Budapesti szakrendelőben indult egészségügyi pályafutása, 1964-ben költözött családjával Gödre, ahol azóta a fél város megismerte és megszerette. Kezdetben a gödi gyermekrendelő asszisztenseként dolgozott, majd körzeti nővérként folytatta, először dr. Horváth Károly, majd 2012-ig dr. Lantos István mellett. A betegek tudták: mindig számíthatnak segítőkészségére, hivatástudatára, emberségére és szaktudására. 1970-ben kapcsolódott be a Magyar Vöröskereszt munkájába, melynek gödi szervezetét ma is ő irányítja.

„Gizike a végsőkig áldozatkész. Ő a másokért élő ember, az emberség mintapéldája” – mondják róla azok, akik közelebbről ismerik. Munkásságáért 1999-ben díszoklevelet vehetett át a népjóléti minisztertől, vöröskeresztes munkájáért bronz, ezüst, majd arany fokozatú kitüntetést kapott, most pedig Göd Város Önkormányzata a Gödi Polgárok Egészségéért díjat adományozta neki, tiszteletre és elismerésre méltó, példaértékű munkája elismeréseként.

Dr. Kamarás Attila fővárosi polgárként 40 évvel ezelőtt kezdte meg gyógyító tevékenységét a gödi 3. számú orvosi körzetben, melyben márciusi nyugdíjba vonulásig körzeti, illetve háziorvosként praktizált. 1981 óta él családjával Gödön, 1993- ig főorvosként, ügyvezető igazgató- ként fogta össze gödi orvos kollégáit. A felmerülő problémák megoldásával mindig azon fáradozott, hogy javítsa az egészségügyi ellátás színvonalát. Munkáját különösen lelkiismeretesen, nagy precizitással, magas színvonalon végezte. A nehéz élethelyzetbe került betegeit a szokásosnál is nagyobb figyelemmel tüntette ki, a közvetlenség, a meleg, emberi viszony kialakítása és ápolása mindig fontos volt számára, és ezért betegei nagyon szerették, ragaszkodtak hozzá. A pácienseihez fűződő viszonyáról sokat elárul, az a köszönőlevél is, melynek megjelentetését né- hány betege kérte a városi újságban, a Gödi Körképben. „Szaktudásán túl emberségével is példát mutatott mindannyiunknak” – írják a levélszerzői, dr. Kamarás Attila főorvos egykori betegei.

kép: www.hazipatika.com

Előző cikkLakossági fórum – Helyi Építési Szabályzat eseti módosítása
Következő cikkEgyre többen élhetnek az Invitel szélessáv előnyeivel